A Pécsi Járásbíróság elrendelte egy férfi letartóztatását, akivel szemben kuruzslás és jelentős kárt okozó csalás alapos gyanúja áll fenn.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított nem rendelkezik orvosi végzettséggel, orvosi tevékenység végzésére nem jogosult. 2021. őszén megismerkedett a sértett pécsi nővel, akinek álnéven bemutatkozva, nőgyógyásznak adta ki magát. A gyanúsított a nőhöz kozmetikai kezelésekre járt. A nő 2021. decemberében, kozmetikai kezelés közben rosszul lett, akkor a gyanúsított felajánlotta neki, hogy megvizsgálja, mert lehet, hogy nőgyógyászati problémája van – írja közleményében a Pécsi Törvényszék.

A gyanúsított először a sértett lakásán vizsgálta meg januárban, majd februárban a nő munkahelyére is elment. Később a sértettnek már a gyanúsított lakására kellett mennie további vizsgálatok elvégzésére, amiről e-mailben a gyanúsított leletet is küldött neki. A sértettnek a vizsgálatokért nem kellett fizetnie, ezért ismerősének is ajánlotta a gyanúsítottat, aki a sértett ismerősét és annak párját is megvizsgálta, a férfitől ondó mintát is kért, részükre orvosi diagnózist is közölt és kezelést ajánlott.

Egy másik férfit egy internetes társkereső oldalon ismert meg, tőle különböző ürügyekkel összesen több mint 11 millió forintot csalt ki.

Az ügyész tudomásul vette a bíróság határozatát, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így a határozat nem végleges.