Legalábbis vidéki települések, falvak polgármesterihez eljuttatott kormányzati dokumentumok alapján erre kell számítani. A települések polgármesterei konkrét számokat kaptak arról, hogy szeptember elsejétől hány közmunkás foglalkoztatására kapnak állami támogatást: nyolc helyett kettő, tíz helyett három, öt helyett egy. Ilyen és ehhez hasonló számokat kaptak, összességében az látszik, hogy a Fidesz-KDNP brutális megszorítóintézkedései a közmunkásokat is érinteni fogják. Azokat, akik a legszegényebbek.

Erről Alpár György Drávaszerdahely polgármestere beszélt a saját közösségi oldalán, és az RTL kamerái előtt is.

Ahogy a Szabad Pécs  arról van szó, hogy a jelenlegi közmunkaprogram augusztus 31-éig tart, azokkal a létszámokkal (vagy lényegében, nagyjából azokkal), amelyeket az elmúlt években is megkaptak keretként. A programot folytathatják szeptember elsejétől, nem lesz kimaradt hónap, de a létszámok drasztikusan csökkennek, azaz a jelenlegi közmunkások többségét nem fogják tudni foglalkoztatni a jövőben.

És hogy mi lesz ezekkel az emberekkel?

Na az az, amit senki sem tud.