Hétfőn folytatódótt az új KATA-törvány elleni tüntetés Budapesten, ahol a tüntetők ismét hidakat zártak el a forgalom elől.

A tüntetések azzal záródnak, hogy a rendőrök feloszlatják a tömeget, a hétfői napig azonban nem alkalmaztak erőszakot. A mai napon azonban több alkalommal is használtak sokkolót a rendőrök a tömegoszlatáskor a Margit hídnál. Az egyik esetet Jámbor András párbeszédes képviselő kamerája is rögzítette.

A TASZ jogvédő szervezet közleményt adott ki az esettel kapcsolatban.

„Egy erőszakmentesen tiltakozó személlyel szemben azonban nemigen arányos egy olyan kényszereszköz használata, ami könnyen tud súlyos sérüléseket okozni, és aminek a kockázatait az intézkedő rendőr felmérni sem tudja” – hangsúlyozza közleményében a jogvédő szervezet