A Pécsi Tudományegyetem és a pécsi önkormányzat idén is megrendezi hagyományos rendezvényét, a felvételi ponthatárok kihirdetése alkalmából rendezett Pont Ott Partit. A rendezvény a Széchenyi téren lesz ma 17 és 22 óra között.

A téren este nyolc órakor kivetítik valamennyi hazai felsőoktatási intézményben elérhető szak hivatalos ponthatárát. Idén ráadásul mind a tíz PTE kar kitelepül Pécs főterére és bemutatja szolgáltatásait. Lesznek szórakoztató attrakciók is, pluszban az egyetemi partnercégek is közreműködnek a jó hangulat biztosításában – szól az egyetem közleménye.

Izgalmas játékok, beszélgetések és zenei programok is lesznek. Fellép a PTE Brass Band, a PTE Táncegyüttes és DJ Nash K, valamint Szakács Gergő, a Follow The Flow egyik frontembere.

Beszédek is lesznek, negyed órával a ponthatárok kiderülése előtt szól a jelenlévőkhöz Miseta Attila, a PTE rektora, Zag Gábor, Pécs alpolgármestere, Győrffy Zoltán a PTE Kapcsolati Igazgatóságának igazgatója és Koczka Viktor, a PTE Hallgatói Önkormányzat elnöke.

A rendezvény a Széchenyi téren 22 órakor véget ér, de az EHÖK afterparty-t is szervez a Pécsi Szalonban, ahol a felvételizők ünnepelhetnek vagy szomorkodhatnak.