Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezetője az RTL Reggeli című műsorában arról beszélt, hogy milyen veszélyekkel jár az üzemanyag hatósági ára. Szerinte a szakmán belül úgy gondolják, az lenne a legjobb, ha teljesen kivezetnék a rendelkezést.

Bujdos szerint augusztusban a MOL történetének eddigi legnagyobb karbantartása kezdődik, ami nagyjából két hónapig fog tartani. Az így kieső mennyiséget úgy próbálják majd pótolni, hogy ebben az időszakban a magyar stratégiai készletből látják el a kutakat. Hangsúlyozta, hogy ebből a készletből várhatóan csak a nagy kutak fognak kapni, a kisebbek viszont nem.

Bujdos Eszter úgy véli, nagyon sok kútnak ezek után megint saját zsebből vagy hitelből kell fedeznie a bér- és rezsiköltségeket. „A következő egy-két hét kritikus lesz. Ezekben a napokban a Balatonon szinte biztos, hogy nem lehet majd tankolni, a turisták miatt nagy az üzemanyaghiány, sokan Veszprémbe járnak be tankolni” – jelezte a problémát.

Forrás: 24.hu