Dorogi Árpád, a Cukorrépa Termesztők Országos Szövetségének elnöke Inforádióban nyilatkozva elmondta, hogy egyre több helyen érzékelhető a cukorhiány az országban. Sok helyen nem lehet kapni vagy csak limitált mennyiségben, Dorogi szerint pedig ez a közeljövőben nem is fog javulni.

Miután Magyarországon, sőt egész Európában nem termelnek elég cukrot, az import jelentősen megdrágult. Magyarországon a cukorrépatermelők az alacsony árak miatt évről évre egyre kisebb területen termelnek. 2017-ben még 15 500 hektár volt a termesztés területe, ez 2021-re 10 ezer hektárra csökkent. Ráadásul az idei aszály miatt rosszabb termésre is lehet számítani.

Magyarországon évente 300 ezer tonna cukor fogy, ebből 60 ezret tudnak a magyar termelők biztosítani. A maradékot tehát importból kellene kipótolni, ez viszont igencsak nehézzé vált. A kínálat csökkent, miközben a szállítási költségek nőttek, így egyre drágul a cukor.

Dorogi szerint helyzetet itthon tetézi a hatósági árazás, mert a cukrot forgalmazó kereskedők csak beszerzési ár alatt értékesíthetnek.

Forrás: 444