A korábbi orosz elnök a Telegramon üzent a nyugati vezetőknek, írja a Guardian. Dmitrij Medvegyev azt írta: „Népszavazásokat fogunk tartani, és Oroszországhoz csatoljuk a Donbaszt és más területeket. A csatlakozó területeket jelentősen megerősíti majd az orosz hadsereg. […] Ezen területeket pedig bármilyen fegyverrel készek vagyunk megvédeni, ideértve a stratégiai nukleáris fegyvereket.”

Medvegyev odaszúrt a Krímet célzó NATO-csapással fenyegetőző nyugati katonai vezetőknek is, akiket „nyugdíjas idiótáknak” nevezett a bejegyzésben. A korábbi orosz elnök szerint az orosz hiperszonikus rakéták hamarabb elérnék az európai és amerikai célpontjaikat, mint a NATO-csapás Krímet. Medvegyev a bejegyzést azzal zárta: „A NATO-országok állampolgárainak meg kell érteniük, hogy Oroszország a saját útját járja. Nincs visszaút.” – szúrta ki a Telex.