Itt a birs fogyasztásának szezonja. Az igazi ínyencségnek számító birsalmasajt alapanyagának elnevezését legalább háromféle módon ismerjük. A birs név épp úgy ismert, mint a birsalma vagy a birskörte. Lássuk, hogy miért is fogyasszunk belőle a lehető legtöbbet az egészségünk megőrzése érdekében.

1, Mert egy vitaminbomba!

Nagyon sok vitamint és ásványi anyagot és jól lebontható szénhidrátokat találhatunk a birs bármelyik változatában. Többek közt: A-, B3-, B6-, B9-, C, valamint kísérőjét, a citrint, vagyis a P- vitamint tartalmaz a birs. Ásványi anyagokból kalciumot, vasat, magnéziumot, foszfort, káliumot, nátriumot juttathatunk a fogyasztásával jelentős mennyiségben a szervezetünkbe.

2, Mert méregtelenít!

Kiemelkedően magas pektintartalma nem csak nagyon egyedivé és szerethetővé teszi a birsalmát, birskörtét, de méregtelenítő és emésztést segítő hatással is bír általa.

3, Mert rendbe teszi az emésztésünket!

A birs fogyasztásával egy nagyszerű szolgálatot teszünk az emésztési problémáink megoldásáért, hiszen javítja a tápanyagok maximális felszívódását és ballasztanyagként működik. Tehát hasmenés vagy éppen székrekedés esetén is mindkét esetben is egyformán optimálisan hatásos, mert optimalizálja a széklet állagát.

4, Mert vércukorszint és koleszterincsökkentő hatású!

Az áruházak polcain egyre több az almapektinből előállított termék. A birsalmában sokkal több pektin található, mint az almában, vagy is a hatása is sokkal erőteljesebb. Mellette képes kordában tartani vagy akár csökkenteni a vércukorszintünket és a koleszterinszintünket.

5, Mert segítségünkre van a koncentrációban és a fáradtság legyőzésében!

Ennek pedig egyszerű oka van, mégpedig az, hogy magas vastartalmával segít leküzdeni a vashiány okozta fáradtságot, álmosságot, levertséget. Éppen ezért kifejezetten ajánlott a birs fogyasztása a nők körében.

6, Mert egy birsalma elfogyasztása fedezi az ajánlott napi C-vitamin bevitelt!

Magas vastartalma mellett, kiemelkedően magas a C-vitamin tartalma ennek az illatos és különleges őszi gyümölcsnek. Kiemelkedő C-vitamin tartalmának köszönhetően nagymértékben energetizálja a szervezetet, erősíti az immunrendszert, és az általános egészségi állapot javításában is alapvető szerepet játszik.

7, Mert antioxidáns hatású!

Kiváló antioxidáns hatásának köszönhetően segít megvédeni a sejteket a szabad gyököktől, ezáltal segítségünkre van abban, hogy megelőzzük a szív-és érrendszeri betegségek kialakulását.

8, Mert kiváló paraméterekkel rendelkezik!

Energia 60 kcal 240 kJ
Szénhidrátok 15,3 g
Cukrok 12,53 g
Rost 1,9 g
Zsír 0,10 g
Fehérje 0,4 g
Víz – 83,8 g
A-vitamin 40 μg 4%
Niacin (B3-vitamin) 0,2 mg 1%
B6-vitamin 0,04 mg 3%

Folsav (B9-vitamin) 8 μg 2%
C-vitamin 15,0 mg 25% 
Kalcium 8 mg 1% 
Vas 0,7 mg 6% 
Magnézium 8 mg 2% 
Foszfor 17 mg 2% 
Kálium 197 mg 4% 
Nátrium 4 mg 0%