2002 augusztusában két családi tragédia is megrázta a magyar közvéleményt, a 13 éves Balog Tamás és a 14 éves Simek Kitty kálváriája egyaránt halállal végződött. Csakhogy amíg az első eset a bántalmazott, addig a második – ritka kivételként – a bántalmazó halálával. Talán ezzel magyarázható, hogy míg előbbire ma már nagyon kevesen emlékeznek, addig utóbbi a mai napig a köztudatban van.
Immáron 20 éve annak, Kitty egyik délután a nevelőapját álmában a saját fegyverével lőtte fejbe. Az eset máig vitát generál, sokak szerint jogos volt a tette, mások szerint ez még ilyen szörnyű helyzetben sem lehet elfogadható válasz. A tragédia 20. évfordulóján emlékezzünk meg az esetről!
A boldog találkozás, és ami utána jött
Simek Kitty édesanyja 2003-ban ismerkedett meg volt élettársával, a későbbi „áldozattal”. Ekkoriban nagyon rossz körülmények között éltek. Állandó lakás nélkül rokonról-rokonra járva próbáltak ideig-óráig lakhatást találni, miközben főleg árusításból próbálta megszerezni a napi betevőt. Ekkor találkozott későbbi élettársával, aki ekkor taxisofőrként dolgozott. Benne gyakorlatilag mindent megtalált, amire szüksége volt: nem csak egy jó kiállású, magas, erős férfit, de valakit, akinek van munkája, háza és egzisztenciája. Valakit, aki tud neki segíteni, hogy ő és a lánya boldog legyen. Az összeköltözésig nem sok idő telt el, és úgy tűnt, minden rendben lesz.
Azonban korántsem volt így. Nem sokkal az összeköltözés után Gizellát állandóan dolgoztatta az élettársa, majd nem sokkal később elcsattant az első pofon. Majd a következő, az azt követő, sőt, egy idő után már Kitty is állandó fizikai (majd később szexuális) bántalmazásnak volt kitéve, és felette is állandó kontrollt gyakorolt a nevelőapja. Az álomszerű életük szép lassan rémálommá változott.
Joggal merülhet fel a kérdés, hogy vajon miért nem szakította meg az asszony a számára aligha kedvező kapcsolatot a párjával. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül – különösen a konkrét esetben – hogy egy létbizonytalanságban élő személynél az egzisztencia és a lakhatás nagyon fontos tényező. Nem zárható ki, hogy Gizella még a bántalmazást is hajlandó volt eltűrni azért cserébe, hogy volt hol élnie és neki és a lányának van fedél a feje felett.
A sors iróniája, hogy később már ez sem adatott meg számukra. 1999-ben, amikor a család Balatonfüredre költözött, már a későbbi áldozat édesanyjánál laktak, tehát majdnem ugyanolyan mély egzisztenciális válságba kerültek, mint amilyenből Gizella annak idején szabadult. Ekkorra azonban már végképp kilátástalannak tűnt a helyzetük.
A rémálom kiteljesedése ugyanakkor az emberölést megelőző évben történt, amikor a család Tóthújfaluba költözött. Ekkorra a verések napirend-szerűvé váltak, Gizellánál meg daganatos betegséget állapítottak meg a hasánál (amit akár az ütések is okozhattak), sőt, Kitty féltestvérét, az akkor még csak két éves Gertrúdot is rendszeresen bántalmazta Kitty nevelőapja.
Talán furcsának tűnhet, hogy Kitty beszámolója alapján az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor a nevelőapja azzal fenyegette meg, hogy intézetbe adja őt. Ez azért lehet némiképp meglepő, mert ha belegondolunk, az állami gondozás akkor ott Kitty számára egyfajta szabadságot is jelenthetett volna, hiszen megszabadult volna az erőszakos nevelőszülőtől. Ugyanakkor ez azzal járt volna, hogy ott kellett volna hagynia anyját és húgát a bántalmazó kényére-kedvére. Ezt semmiképp sem akarta. Ezért – anyjával egyeztetve – elhatározásra jutott, és augusztus 31-én megvalósította a szörnyű tettet: álmában végzett a nevelőapjával.
Mit érdemel a „bűnös”?
Bár magának az ügynek a felderítése nem volt nehéz feladat – Kitty egy pillanatig sem tagadta a tettét – a kiszabandó szankció mértéke azt gondolom, hogy még egy tapasztalt bírónak is embert próbáló feladat volt. Simek Kitty az emberölés pillanatában már betöltötte a 14. életévét, tehát az akkori jogszabályok szerint büntetendő volt, de csak néhány hónappal lépte túl a büntethetőség életkori határát. A körülmények pedig – évekig tartó bántalmazás, családjának védelme – sokak szemében igazolhatóvá tette még ezt a szörnyű cselekményt is. Ez a közvéleményen is látszott: az emberek többsége kiállt Simek Kitty mellett, sőt, még jogászi körökből is volt, aki egészen addig ment el, hogy nem megbüntetni, hanem kitüntetni kellene őt.
A másik oldalról nézve azonban az elkövetett bűntett az egyik legsúlyosabb bűncselekmény, ami a törvényben szerepel. Jogos védelmi helyzetről nem lehetett beszélni, hiszen nem egy folyamatban lévő támadás elhárítása során került sor az élet kioltására, sőt, mivel a nevelőapja a halála pillanatában aludt, ezért – bár ezt dühítő kimondani – az adott pillanatban ő volt védekezésre képtelen állapotban. És mivel egy előre kitervelt cselekmény végrehajtására került sor, erős felindulásról sem lehetett beszélni. Ezért a bűntettért – ha nem fiatalkorú az elkövető – akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható lenne.
Az elsőfokú bíróság viszonylag enyhe ítéletet hozott: 1 év 2 hónap próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést. Másodfokon azonban súlyosbodott az ítélet és a Pécsi Ítélőtábla 2 év 2 hónap letöltendő szabadságvesztésre büntette Kittyt. Az indoklásban elsősorban a cselekmény különösen súlyos volta és a veszélyes eszköz használata szerepelt, e mellett nem hagyták figyelmen kívül azt a körülményt sem, hogy Kitty az eseményt követő napon szórakozni ment, a megbánás vagy a lelkiismeret-furdalás legcsekélyebb jelét sem tanúsította. Így 2004 végén nagyon úgy tűnt, hogy a lánynak börtönbe kell vonulnia a tettéért.
Kegyelem és ami utána jön
Az első és a másodfokú ítélet között azonban Kitty életében is történt változás. Párkapcsolatba került és a másodfokú ítélet hirdetésekor már babát várt. Emiatt a körülmény miatt a gyermek hat hónapos koráig nem kellett börtönbe mennie. Ebben az időszakban pedig Kitty ügyvédje a köztársasági elnökhöz fordult kegyelemért. A kegyelmi kérelemben a legfőbb érv Kitty születendő gyermeke és a rákbeteg édesanyja volt. Az akkori köztársasági elnök, Mádl Ferenc, a kegyelmi kérelemnek helyt adott, és Petrétei József igazságügyi miniszter is ellenjegyezte a döntést.
Bár mondhatnánk, hogy a történet végül jól végződött, valójában sajnos ennek éppen az ellenkezője mondható. Kittyt Tóthújfaluban kiközösítették, szakított a párjával, majd a lányát ott hagyva először a gyámjához költözött, majd miután onnan is kiközösítették őket, Ausztriába került, ahol állítólag prostituáltként dolgozott.
A legutóbbi hírek róla 2021 júniusában jelentek meg, ezek azonban egymásnak ellentmondásosak. Egyes médiumokból az derült ki, hogy Kitty Hollandiában boldog párkapcsolatban él, végre kiegyensúlyozott az élete. Más források azonban azt találgatják, hogy azért jött haza, hogy megpróbálja külföldre csábítani a mélyszegénységben élő lányát, hogy nagyobb összegű családi pótlékra tarthasson igényt. Akárhogy is, nem egy álomszerű történetről beszélünk.
Pozitív hozadékok
Ennek ellenére úgy tűnik, hogy azért valamiféle pozitív hozadéka is volt az eseményeknek, konkrétan, hogy felhívta a figyelmet a családon belüli erőszak problémájára, ami változásra késztette mind a hatóságokat, mind a civil szervezeteket. Ez főleg három területen hozott változás: egyrészt megjelentek a 0-24 órás telefonos áldozatsegítő szolgálatok (korábban a legtöbb helyen csak munkaidőben lehetett hívni őket, ami elég nagy problémát jelentett), másrészről a sértetti érdekek jobban előtérbe kerültek a kihallgatások során (a konkrét ügyben egyszer feljelentést tett Kitty és az édesanyja, ám a következő cselekmény az volt, hogy behívták a nevelőapát, ismertették vele a feljelentést, és megkérdezték, hogy ez igaz-e…azt hiszem nem kell magyaráznom, hogy ez miért nem oké), harmadrészt először megjelent a jogban a távoltartás intézménye, később pedig azonnal kiszabható kényszerintézkedésként is alkalmazhatóvá vált. Ez a három lépés noha nem oldotta meg a családon belüli erőszak problémáját, mindegyik adott némi segítséget az áldozatok számára. Ugyanakkor ironikus, hogy mindezek szükségességét nem a számtalan áldozat egyikének, hanem egy bántalmazónak a halála kellett…
