Az LMP tálcán kínálja az energiaválság megoldásait – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Bakos Bernadett, a párt országgyűlési képviselője. Kijelentette: a válságkezelés egyetlen fenntartható módja, ha az ország energiaellátása függetlenedik Oroszországtól és a nagyhatalmaktól, valamint a fosszilis energiaforrásoktól.

A politikus drámainak nevezte a jelenlegi helyzetet. Kijelentette: takarékoskodni kell és okosan kell felhasználni a természet által nyújtott erőforrásokat. Emlékeztetett Hernádi Zsolt, az Mol elnök-vezérigazgatójának szavaira is, aki szerint a zöld fordulat az egyetlen megoldás. „A Fidesz azonban ezt az elmúlt tizenkét évben inkább gátolta” – jegyezte meg.

Pártja javaslatait részletezve elmondta, hogy egy évi 600 milliárd forintos keretösszegből megvalósított háztartási energetikai felújítási program keretében évente 100 ezer lakást lehetne korszerűbbé tenni, ami 323 ezer tonnával csökkentené a szén-dioxid-kibocsátást.

A szélerőművek telepítésének engedélyezését is sürgette, mert mint mondta, a szélenergia teljes potenciáljának kihasználása a teljes áramfogyasztás 45 százalékát fedezhetné.

A napelemadó eltörlését is szorgalmazta, valamint a társasházi napenergiahasználat előtti jogi akadályok elhárítását. Az LMP szerint a geotermikus energia használatának terjedését is támogatni kellene, az ugyanis akár az ország energiafogyasztásának 10 százaléklát is fedezhetné.

A párt az energiaszegényéget a rezsicsökkentés átalakításával mérsékelné, amely csak a rászorulókat segítené akkor is, ha fogyasztásuk meghaladja az átlagot. „Az LMP a Paks II. beruházás azonnali leállítását is követeli” – hangsúlyozta.