Mint az tudvalevő, Orbán Viktor is jelen volt Dzsudzsák Balázs vasárnapi búcsúmeccsén, ahol a magyar labdarúgó válogatott Görögországot győzte le 2-1-re. Az esemény kapcsán a miniszterelnök számos fotót és videót osztott meg a közösségi oldalakon. Az egyik ilyen videó azonban felkorbácsolta az indulatokat.

Orbán Viktor ugyanis olyan futballsálban szerepel, amit a történelmi Magyarország térképének sziluettjével díszítettek. Noha számos drukker jelenik meg hasonló nagy-magyarországos szurkolói sállal a mérkőzéseken, arról azért lehet vitatkozni, hogy Magyarország egyik legnagyobb közjogi méltósága esetén ez a viselkedés rendben van-e.

A román külügyminisztérium szerint a miniszterelnök magatartása – amelyet a közlemény a „revizionista megnyilvánulás”-nak nevez – nyilvánvaló ellentétben áll azzal a nyíltsággal, amelyet a kétoldalú párbeszéd újraindításakor tapasztaltak Bogdan Aurescu közelmúltbeli budapesti tárgyalásai alatt a magyar kollégájával, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, illetve magával Orbán Viktorral. Az ügyben a román külügyminisztérium nemtetszését fejezte ki a bukaresti magyar nagykövetnek. 

A Népszava az ügyben kereste Orbán Viktor sajtófőnökét, Havasi Bertalant, ám választ eddig még nem kaptak.