iskolát vált Pankotai Lili, az október 23-i tanártüntetésen slam poetry-beszédével ismertté vált diáklány. A fellépése után iskolája, a a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium szinte azonnal elhatárolódott a lánytól, mondván: az előadás tartalma és narratívája „a keresztény értékekkel össze nem egyeztethető” volt. A kormányoldalon sokan támadták a diákot, akinek szövege számos trágár elemet is tartalmazott. Végül Lili maga döntött úgy, hogy másik iskolában folytatja tanulmányait.

Szabad Európának most elárulta, hogy Budapesten fog tanulni, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium diákja lesz.„Én döntöttem a távozásomról, nem rúgtak ki. A döntésemet nagyban befolyásolta a légkör, az iskolán belül történtek és a nyomás, amit annak a célnak az eléréséért tettek rám, hogy önszántamból hagyjam el az iskolát. Én nyilvánvalóvá tettem az igazgatóságnak az első megbeszélésen, hogy ugyanúgy és ugyanitt szeretném folytatni a tanulmányaim. Sajnos ez a későbbiekben sem sikerült, így kénytelen voltam távozni”- mondta.

 Mint mondta, fontos volt számára, hogy egy olyan gimnáziumban tanulhasson tovább, ahol nyugodt, befogadó körülmények között tud felkészülni az érettségire. Ez ugyanis a korábbi iskolájában már nem volt meg.„Értek atrocitások, végül ezek miatt is döntöttem a távozásom mellett. Volt, hogy kiküldött az osztályfőnököm óráról, ezután közölte az osztállyal, hogy velem nem hajlandó elmenni az osztálykirándulásra, így beszéljék meg velem, hogy én ne menjek, különben az osztályt sem viszi el. Végül lefújták a kirándulást, mindenkinek visszaadták a pénzt, és a második félévre tették át az időpontot. Megkérdeztem ,hogy akkor mehetek-e majd én is, erre az volt a válasz, hogy igen, ha még ide fogok járni akkor. A szalagavatóval kapcsolatban is ilyen és hasonló kijelentések voltak. Így célba ért az üzenet, hogy nem szívesen látnak itt. Az érzelmi sakkban tartás, megfélemlítés minden részét átjártam abban a három hétben, amit a beszédemet követően még eltöltöttem a Nagy Lajosban”

– mesélte.

Elmondása szerint számított rá, hogy a sokat kritizált beszéde után nem akarják, hogy abba az iskolába járjon, és szerinte ezt nyilvánvalóvá is tették számára.„Az igazgató az engem tanító tanárokat nyilatkoztatta, és elmondása szerint egy tanár kivételével azt mondták, hogy nem tudnának velem együtt dolgozni a továbbiakban. Ezen a ponton döntöttünk úgy, hogy el kell hagynom az iskolát, mert esélyem sincs az egyenlő bánásmódra. Véleményem szerint már csak egy utolsó gyomrost akartak rám mérni ezzel, és azzal, ahogyan ezt közölték.

Elsősorban pszichológiai hadviselést folytattak ellenem. Bűntudatkeltés folyt az iskolát érő támadások miatt, a kormányzati propagandamédiában elhangzott ocsmányságokból következő presztízsveszteség miatt, a pedagógusok frusztráltsága miatt stb. Amint bezártunk egy kaput, például felhívtam a figyelmet, hogy a sajtó viselkedéséért a sajtó a felelős, és nem én, akkor nyitottak egy másikat, amivel bűntudatot próbáltak kelteni. Az lett az érzésem, hogy a cél elkezdte szentesíteni az eszközt. Úgy nézett ki a dolog, hogy nem akarnak mártírt csinálni belőlem a direkt úton való eltávolításommal, hanem addig maradok, amíg bírom, de arról meg gondoskodnak, hogy ez ne tartson sokáig.”

Hozzátette, hogy rengeteg diáktársa állt ki mellette, sőt tanárok is, pedig az ő helyzetük sokkal nehezebb volt ebben a szituációban. A lányt elszomorította, hogy érezte tanáraiban és iskolatársaiban a félelmet, azt, hogy csak négyszemközt merték elmondani a véleményüket vagy a kiállásukat mellette. Szerinte látni lehetett rajtuk, hogy félnek attól, hogy hasonló következmények várnak rájuk.

Lili arról is beszélt, hogy a beszéde után rengeteg felkérést kapott, „pár ajtó becsukódott, de rengeteg másik kinyílt”, így a továbbtanulási szándékai is valószínűleg más irányt fognak venni.„Volt, hogy felmerült bennem, hogy rossz hatással lesz a tanulmányaimra, ami történt, de az első hét az új iskolában abszolút megnyugtatott, hogy jó helyen vagyok, és megfelelően fel fogok tudni készülni mindenre”

– mondta.

Azt is leszögezte, hogy nem képvisel semmilyen pártot, nem is szeretne sehová belépni, és a közeljövőben sem tervez senkit képviselni ilyen módon.