246 milliárd forintra emelkedik az atlétikai stadion költsége egy friss kormányhatározat szerint. Legutóbb októberben emelték a beruházásra szánt forrásokat, akkor 238 milliárdra. – írja a 444.

Az építésügyért felelős Lázár János miniszter november 21-én azt mondta a 444-nek, nem hiszi, hogy emelkedni fognak a költségek.

Már eddig is ez volt a legdrágább magyar stadion, hiszen a Puskás Ferenc Stadion nagyjából 200 milliárd forintba került, miközben az atlétikai már 246-nál tart, és ki tudja, hol van még a vége.