Nemrégiben jelent meg a Magyar Közlönyben a 2022. évi LXIV. törvény, amely számos más törvényt, többek között  a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvényt is. A törvény egyik legfontosabb célja a fiatalok dohányzásának visszaszorítása, de az erőfölénnyel visszaélést is igyekszik csökkenteni.

Egyik nagyon szembetűnő változtatás a szigorított „pultvonal” szabály. Ez azt jelenti, hogy a pultvonal feletti részen kizárólag a dohánytermékek találhatók meg. A tilalom vonatkozik mind a dohánytermékeket kiegészítő eszközökre (pl. csikkek, e-cigaretták, nikotin-tapaszok), mind a dohányzással összefüggésben nem álló termékekre (pl. üdítők, rágók, édességek). Ugyancsak a pulttal kapcsolatos szabály, hogy a pulton a cigarettákat úgy kell elhelyezni, hogy azokból márkánként és típusonként mindösszesen egy darab legyen a vásárlás számára látható. Ez utóbbi szabály a szivarokra nem vonatkozik.

A hivatalos indoklás szerint ezen változások legfontosabb célja, hogy az szélesebb kínálattal rendelkező dohányboltok ne éljenek vissza az erőfölényükkel, és ne tudják „demonstrálni” ezt a kínálatot.

További fontos szabályváltozás, hogy minden dohányboltnak kötelessége kitenni egy központi leszokást támogató egészségvédelmi és prevenciós tájékoztatót. Magát az anyagot megkaphatják a tulajdonosok papír alapon és elektronikusan is, és maga a kitétel is megtörténhet akár digitálisan, akár plakát formájában, ugyanakkor a pult feletti részen, jól láthatóan kell ezt elhelyezni. Ennek a legfőbb célja a leszokás elősegítése.

A fentiek megszegése esetén pénzbírság szabható ki a dohánytermék-kiskereskedőkre, azonban amennyiben a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet végző személy a fogyasztóvédelmi rendelkezést 3 éven belül ismételten megsérti, abban az esetben a hatóság az adott üzletet legfeljebb 30 napos ideglenes bezárását rendelheti el.

Fenti szabályok 2024 januárjától lépnek hatályba.