Szerda reggel már szakadozni kezd a felhőzet, egyre többfelé süt ki a nap a délelőtt folyamán. Az északnyugati szél délire-délnyugatira vált, és marad mérsékelt. A minimumok 5 és 7 fok között alakulhatnak. A déli órákra észak felől szinte már teljesen felszakadozik a felhőzet. A maximumok a 10 fokot is elérhetik!

Délután már mindenütt felszakadozik a felhőzet és több órás napsütésben bízhatunk. A hőmérséklet az előző napokhoz képest kicsit visszaesik, a maximumok 10 és 12 fok közé emelkednek. Az átmeneti felszakadozás után a kora esti órákban északnyugat felől újból megvastagszik a felhőzet, de csapadék nem várható. Kezdetben az északnyugati szél mérsékelt lesz, majd fokozatosan délire-délnyugatira vált, és marad a mérsékelt fokozatban. Estére 5 fokig hűl a levegő.

Csütörtök hajnalban egyre többfelé vastagszik meg a felhőzet, napos-felhős időszakok váltogatják egymást. Néhol köd és párafoltok képződhetnek, melyek lassan oszlanak fel. Kezdetben a délnyugati, majd a nyugati szelet erős lökések kísérhetik! A minimumok 2 és 5 fok között alakulnak.

Forrás: Meteo Mecsek