Joe Biden és Olaf Scholz tegnap este közösen jelentették be, hogy az Egyesült Államok Bradley, Németország pedig Marder lövészpáncélosokat küld Ukrajnába, összesen nagyjából 100 darabot. A hír egy nappal azután érkezett, hogy Franciaország AMX-10 RC páncélozott harcjárművek átadását közölte. Nagy-Britannia tegnap belengette, hogy a következő csomagjuk harckocsikat is tartalmazhat (amiket már tanknak nevezhetünk). – írja a KARD.

Egyéb hírek is érkeztek tegnap a további fegyverszállításokról. Németország jelezte, hogy tényleges átadásra került egy korábbi csomagjuk, amely főleg nagy teherbírású szállítójárműveket és drónok felderítésére és elhárítására alkalmas eszközöket tartalmazott. A németek ezen felül egy Patriot légvédelmi üteget is Ukrajnába küldenek, ami így a második ilyen eszköz lesz a korábbi amerikai egység után. 92 felderítő drón szállítását is megígérték.

Az Egyesült Államok a Bradleyket egy nagyobb csomag részeként küldi, melynek részleteit ma jelentik be. Az előzetes információk szerint 3,8 milliárd dollár értékben nyújtanak támogatást, de ebből az összegből 600 millió a kelet-európai országoknak jut majd, amelyből fegyvereket vásárolhatnak a védelmük megerősítésére (a korábbi hasonló programból a régióban Magyarország egyedüliként kimaradt, a nyilvánvaló okok miatt).

A Bradleyk mellett az USA további könnyű taktikai járműveket (MRAP), Humveekat és Sea Sparrow légvédelmi rakétákat adhat át. Ez utóbbiak érdekessége, hogy amint a neve is mutatja, elsősorban hajókról való üzemeltetésre tervezték őket, de a Politico szerint az ukránok megoldották, hogy a szovjet technológiát képviselő BUK rendszerekről is ki tudják őket lőni.

A tegnapi bejelentés több szempontból is szimbolikus mérföldkő. Nem csak azt jelzi, hogy a nyugat támogatása továbbra is határozott Ukrajna mellett és a putyini barbarizmussal szemben, de az eszközök minőségében is szintlépés történt. A Bradley és a Marder, ha nem is a legmodernebb technológiát képviselik, még ma is szerves részét alkotáják a nyugati haderőknek. Az előbbiből 6700-at, az utóbbiból 2000-et gyártottak. Azt is közölték, hogy a Bradlyket teljes fegyverzettel és lőszer-javadalmazással adják át. Ez azért fontos, mert ez az eszköz BGM-71 TOW tankelhárító rakétákkal van felszerelve, aminek köszönhetően T-72-eseket ettek reggelire Irakban.

Ezen harcjárműveknek felajánlása tehát már nem azon az elv mentén történik, hogy az innen-onnan összeszedett posztszovjet technikával segítik Ukrajnát, hanem elkezdik az ukrán haderő valós integrálását a nyugati (és praktikusan NATO) védelmi rendszerbe. Ez is abba az irányba mutat, hogy a támogatás tartós, hosszútávú és egyre magasabb minőségű lesz.

A lövészpáncélosok pont azt a kategóriát képviselik, amire az ukránoknak az egyik legnagyobb szüksége van. A gyors manőverezéshez és az orosz állások áttöréséhez elengedhetetlen fontosságú a gyalogság védelme és tűztámogatása. Ezek a járművek persze harckocsikkal működnek együtt a legjobban, amelyek átadása még várat magára, de az első lépés talán megtörtént ebbe az irányba.

Az orosz Urals típusú olaj ára tegnap 10%-ot esett. A gáz 70, a Brent olaj 80 dollár alá került az újévvel. Putyin tegnap tűzszünetet kért az Ortodox karácsony idejére és hamarosan újabb mozgósítást jelenthet be, hogy orosz civilek vérével ellensúlyozza a nyugati fegyverszállításokat. Holnaptól -14 fokra süllyed az éjszakai és -9-re a nappali hőmérséklet Kreminna környékén.

-hp-