Korábban már készítettem interjút a megújult Bacchus étterem tulajdonosával, és Vági Márton kollégám is írt róluk egy cikket, amiben nagyon dicsérte a hely néhány ételét. Azóta én is megkóstoltam a halászlevüket, és megértettem, miért szerette ezt annyira a kollégám. Erről viszont nem akartam írni, mert ugyanarról az ételről két cikknek sok értelme nincs. Ugyanakkor nemrégiben az ebédmenüjüket is kipróbáltam, amiről már szívesen írok.

Egy klasszikusnak mondható pénteki menüről beszélhetünk, tárkonyos csirkeragu leves és rumos-meggyes palacsinta vaníliasodóval. Sajnos ezúttal is volt némi várakozása idő, egy 8-10 perc eltelt, mire odajöttek hozzám, egy picit szétszórtságot éreztem a lánynál, aki aznap bent volt. Hozzátéve, nem azt, hogy nem szeret dolgozni vagy ilyesmi, inkább egy olyan érzésem volt, mintha valami más jellegű, személyes problémája lenne, amit próbál a munka alatt elfedni – főleg a vendégek előtt – de nem mindig sikerül. Elcsépelt közhely persze, hogy vendégek előtt sosem szabad látszódnia a személyes problémáknak, ugyanakkor kvízmesterként tudom, hogy ez sokszor nagyon nehéz, nekem sem mindig sikerül. Szóval ezen azért át tudok ugrani.

Szerencsére maga az étel mindenért kárpótolt. A leves nagyon kellemes, savanykás, de mégis intenzív fűszerezésű ízvilágot hozott, hús igen nagy mennyiségben volt benne, és a zöldségekkel sem spóroltak. Ami engem illet, a karalábé nekem nem hiányzott volna belőle, annyira nem szeretem, de ez nyilván ízlés kérdése, van, aki meg nagyon szereti. De összességében egy nagyszerű levest ettem, ráadásul igen emberes adagot is kaptam belőle.

Az édes főétel szerepét a palacsinta töltötte be, amiből kettő darabot kaptam, de azok eléggé emberesek. A palacsinta tésztája picit ropogósabb volt az átlagnál, de ezzel nincs bajom, sőt, én kifejezetten így szeretem, a benne lévő meggyes töltelék kellemesen savanykás – alkoholos íz abszolute nem érződik belőle – a vaníliasodó meg az édesebb vonalat képviseli. Nekem ez nagyon jól működött.

Az ételért 1.690 forintot fizettem, ami menü szintjén most már a belvárosban a legolcsóbbak között van. Egyébként végülis 12 óra 50 perckor érkeztem be, és 13 óra 25 perckor távoztam, szóval a benn töltött idő sem volt vészes még menük szintjén sem, a kezdeti problémák után már nagyon dinamikusan ment minden. Szóval bátran ajánlom a helyet. Minden nap van kétféle menüétel, egyik 1.690 forintért, másik 1.790 forintért, amelyek kétfogásosak, valamint szintén 1.790 forintért négy állandó fogásuk is van, ami kvázi menükért kapható.