Eltűntként kezeli a rendőrség a honlapján egy öt hónapos csecsemőt. A kislány december 21-én tűnt el Ócsáról, a hivatásos nevelőszüleitől.

A kisbabát a Magyar Nemzet információi szerint egy külföldi házaspár vitte el. A brit férj és afgán felesége örökbefogadóként jelentek meg és vitték el gyaníthatóan külföldre.

A kislányról születésekor lemondott az édesanyja, a gyámhivatal pedig elkezdte az örökbefogadáshoz szükséges papírok kiállítását. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy eljárási hiba történhetett, ugyanis a hivatalos eljárás még nem ért véget. Ennek ugyanis része az, hogy meghallgatják az esélyes örökbefogadókat, ők addig értelemszerűen nem vehetik magukhoz a gyermeket.

Jelenleg körülbelül 600 gyermektelen házaspár vár örökbefogadásra, így az is kérdéseket vet fel, hogy egyáltalán hogyan kerülhetett a lista élére a külföldi házaspár. Már ha egyáltalán odakerültek, nem pedig minden szabályt áthágva vitték el a kislányt.

A Magyar Nemzet egyelőre hiába kereste kérdéseivel a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatot, amely dönt a házaspárok alkalmasságáról.