Megnyitása óta a Zsolnay Negyed Zenetermében tartja próbáit a Pécsi Vonósok, most pedig a zenekar munkáját az amatőr ének-zene legnagyobbjainak járó díjjal ismerték el.

A zenekar a magyar kultúra napján vehette át a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége KÓTA-díját, amelyet a nem hivatásos kórus-, zenekari és népzenei élet kiemelkedő képviselőinek adnak át. A díjat a Pécsi Vonósok és Győri Kornél karmester közel öt évtizede töretlen lelkesedéssel végzett, példamutató ismeretterjesztő, értékőrző, művészetközvetítő tevékenységükért, magas színvonalú művészi munkájukért kapták.

A zenekart a heti próbákon kívül is sok szép emlék köti a Negyedhez. Felléptek a Zsolnay Negyed Éjszakáján, több alkalommal adtak koncertet és közreműködtek több fesztiválon is.

A Pécsi Vonósok 1975-ben alakult azzal a céllal, hogy a zeneiskolai tanulmányaikat befejező, de nem zenei pályát folytató növendékek számára lehetőséget biztosítson a további zenélésre. A csaknem öt évtizede működő, nem hivatásos, tehát polgári foglalkozást folytató muzsikusokból álló zenekar a nagy koncertek mellett hangsúlyt fektet arra, hogy a gyerekeket játékos ismeretterjestő matiné koncerteken, a fiatalokat cross-over produkciókon keresztül szólítsák meg.

Gyakran adnak karitatív jellegű, jótékony célú hangversenyeket is fogyatékkal élőknek, elviszik az élő zene hangjait idősek otthonába, de akár a börtönbe is. Missziójuknak tekintik, hogy Baranya megye kisebb településein is megszólaljon az élő komolyzene.