Három sík és két hegyi etap lesz a májusi Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen, amely több baranyai települést érintve Pécsre is megérkezik majd a 3. szakasz végén.

A viadal útvonalbemutató gáláján, 70 nappal a rajt előtt Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár beszélt az idei körversenyről. Elmondása szerint tavaly a magyar körversenyen talán még a Giro d’Italiánál is erősebb sprintermezőny szerepelt, erre az évre pedig még egy szintet feljebb lépett a verseny. A hazai kerékpársport számára fontos fejlemény, hogy az Epronex-Hungary előrelépett kontinentális csapattá, mert így a korábbinál több magyar kerékpáros mérettetheti meg magát az erős mezőnyben.

„A magyar kerékpársport fejlődési pályára állt az elmúlt időszakban, hiszen egyre több szakágban születnek figyelemre méltó nemzetközi eredmények” – ezt már Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár mondta. Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója pedig bejelentette, hogy minden szakaszt végig élőben közvetít a közmédia.

Eisenkrammer Károly főszervező már a verseny részleteire is kitért. Az elmúlt években főleg Kelet-Magyarországon járt a verseny, amely idén az ország nyugati felére települ át. A nyitány a Szentgotthárd környéki 168 kilométeres táv lesz, a határ mentén sok külföldi szurkoló érkezésére számítanak. A sík etapon a többi között a kiváló holland sprinterek, Dylan Groenewegen és Fabio Jakobsen csatája várható, akárcsak másnap, amikor Zalaegerszegről Keszthelyre teker át a mezőny.

A harmadik és negyedik szakasz a hegyimenőknek kedvez: a Kaposvár-Pécs, illetve a Martonvásár és Dobogókő közötti etap is több mint 2500 méternyi szintkülönbséget tartalmaz. A 3. szakasz befutója tehát a baranyai megyeszékhely lesz május 12-én. A szakasz során a bringások Kaposvárról indulva érintik majd Sásdot, Mánfát és Orfűt is. Ezután a Mecsekben tesznek meg három kört, például a a Bárány utca 11,5 százalékos (!) emelkedőjét is többször megjárják majd. Az összesen 180 kilométeres szakasz befutójára a Pécsi Állatkert előtt kerül sor. Mint látható, a szakasz elég keménynek ígérkezik, összesen 2511 méter szintkülönbséget kell majd leküzdeni, ennél csak a következő, Martonvásár és Dobogókő közötti lesz több.

A záró szakaszon aztán a fennállása 150. évfordulóját ünneplő Budapesten a Műegyetem elől indulva 15 kört, 150 kilométert tekernek a kerékpárosok.

Az idei Tour de Hongrie nagykövete, az ír Stephen Roche elmondta, Magyarország kis ország olyan szenvedélyes emberekkel, akik rajonganak a kerékpársportért, a magyar körverseny pedig folyamatosan fejlődik.

A május 10. és 14. között sorra kerülő, immár a nemzetközi szövetség (UCI) ProSeries-sorozatába tartozó 44. magyar körversenyt a tervek szerint 22 csapat részvételével rendezik meg.

Képünk illusztráció!