Március 14-én, kedden 13 és 17 óra között tartották meg a III. Klímavédelmi Workshopot, amelyen a hagyományosnak mondható előadások mellett interaktív program is várta az érdeklődőket. Mivel személyesen is jelen voltam, úgy gondoltam, írok egy élménybeszámolót arról, hogy mi minden történt az eseményen.

A rendezvényt dr. Kóbor József, a város Zöld Megbízottja, valamint Nyögéri Lajos alpolgármester nyitották meg. Kóbor József hangsúlyozta, hogy a klímaváltozás elleni küzdelemhez és az arra való felkészülésre fontosak a koncepciók, de nem elegek és ideje ezeket „aprópénzzé váltani”. Nyögéri Lajos pedig egyetértve ezzel azért hangsúlyozta, hogy az elmúlt években számos klímavédelmi intézkedés valósult meg.

Ezután jöttek az előadások, amelyek kifejezettem érdekesek voltak. Esett szó bennük a klímapánikról, az emberek jelenlegi klímapánikjának mértékéről, de volt szó az európai jó gyakorlatokról klímavédelem kérdésében, valamint a téma kapcsán felmerülő kommunikációról is. Ez utóbbi téma szerintem kifejezetten érdekes volt, egyértelműen kiderült belőle, hogy ezt a problémát kevesen képesek helyén kezelni, a bagatelizálás és a „már nem lehet semmit tenni” érzés egyaránt jelen van az embereknél, valamint, hogy családi asztaloknál a klímaváltozás, mint téma lassan már a politikával egy szintre került (mármint éppen akkora tabu).

Az izgalmasabb része a napnak egyértelműen a workshop volt, amin civil szervezetek, cégek, illetve az önkormányzat emberei egyaránt részt vettek. A fő feladat – az aktív cselekvés jegyében – az volt, hogy olyan ötleteket tegyünk, amik valamit hozzátesznek a klímavédelmi célokhoz, és akár holnaptól el lehet kezdeni a megvalósítást. Mindezt lakossági, vállalkozói és önkormányzati szinten.

Helyi szinten csoporton belül nálunk egy nagyon egyszerű dolog került elő: a bevásárló lista készítése vásárlás előtt. Ez kutatások szerint is tudja mérsékelni a szükségtelen fogyasztást, és nem egy bonyolult dolog ez. Én ezt el is kezdtem, ma már listával mentem bevásárolni és folytatni is fogom :).

Céges szinten 3 központi gondolat is megjelent: az energiatakarékosság és annak felmérése, a fásítás és a szelektív hulladékgyűjtés. Utóbbi azonban komoly vitát is kiváltott, ugyanis egyes résztvevők szerint ez egy látszatintézkedés. Több helyen a gyakorlati megoldása is problémás (összekeverik őket), ráadásul ha a klímaproblémákat sorba helyeznénk ez a kérdés egy nagyon marginális szintet képvisel, és sokan, akik szelektíven gyűjtik a hulladékot, azt gondolják, hogy ők már megtették azt, amit lehet, holott valójában szinte semmit nem tettek még. Ugyanakkor mások szerint ez hasznos egyébként, csak tényleg nem szabad túlbecsülni.

Önkormányzati szinten a papírcsökkentés kérdése merült fel. A kétoldalas nyomtatók teljes körű használata mellett az is megjelent, hogy felesleges bármilyen előterjesztést papír alapon megkapni, hiszen sokan olvasnak online, amit meg kell, ki tudnak ők is nyomtatni. Sajnos ekkor már nem volt benn olyan önkormányzati képviselő, akivel ezt meg lehetett volna vitatni.

Összességében nagyon érdekes program volt, és elhangzott néhány felajánlás, hogy a felvetett ötletekből van, amit már ma megvalósítanak. Remélem így lesz és akkor már biztos, hogy volt értelme a tegnapi napnak.