A vaol.hu írásából az tűnik ki, hogy egy közismert vasi szakorvos a március 13-i emberölési kísérletnek az áldozata, az ügy egyik gyanúsítottja pedig az 56 éves felesége, aki az értesüléseik szerint pedagógus.

A részletekről IDE kattintva olvashat.

Emberölés kísérlet megalapozott gyanúja alapján egy szombathelyi nőt és egy gersekaráti férfit vettek őrizetbe a Vas vármegyei nyomozók kedden. – olvasható a police.hu oldalán.

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást 2023. március 13-án. A rendelkezésre álló adatok alapján egy 26 éves férfi társával, egy 56 éves nővel bántalmazott egy férfit a szombathelyi otthonában.

A nyomozás jelenlegi adatai, valamint az elsődleges orvosi vélemény szerint a 61 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett, azonban az elkövetés körülményeire figyelemmel akár halállal is végződhetett volna az esemény.

A nyomozók a gersekaráti férfit, valamint a szombathelyi nőt – őrizetbe vételük mellett – emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták és előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására.

Forrás: vaol.hu, police.hu