Az egészen biztos, hogy a klímacélok elérése érdekében viszonylag rövidtávon megoldásokat kell találni az Európai Uniónak – és egyébként az emberiségnek úgy összességében – a belsőégésű motorral meghajtott járművek környezetbarát, kibocsátás szempontjából jóval kedvezőbb közlekedési eszközökkel történő kiváltására. Ennek érdekében az EU igyekszik is lépéseket tenni, 2022 novemberében például bejelentették, hogy az Európai Parlament és a 27 tagállam megállapodásra jutott abban, hogy 2035-től nem lehet új, belsőégésű motorral hajtott személyautókat és kisteherautókat értékesíteni az Unió területén.

Az igazsághoz ugye azért az is hozzá tartozik, hogy egyrészt a globális kibocsátás legjelentősebb részét nem az EU adja ilyen téren, – fontos: ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ettől függetlenül ne lenne óriási jelentősége az ilyen döntéseknek, főleg, ha végre is tudják hajtani azokat – másrészt pedig éppen a napokban jelentek meg az első olyan hírek, miszerint a tagállamok mégsem olyan egységesek ennek a szabályozásnak a kérdésében, mint azt korábban kommunikálták.

De térjünk vissza a címben szereplő állításhoz, miszerint az elektromos autó önmagában még nem csodaszer. Tévedés lenne ugyanis azt gondolni, hogy azzal, hogy a világon – és így Magyarországon is – ha egy csapásra lecseréljük az összes benzines és dízel autót, azzal meg is valósítjuk a zöldek legvadabb álmait és hátra dőlhetünk elégedetten. Kétségtelenül igaz, hogy ha ez megtörténne, a belsőégésű motorok száz százalékban történő kivonásával óriási eredményeket lehetne elérni a kibocsátáscsökkentés területén, ettől függetlenül azonban számos probléma maradna megoldatlanul.

Ezek az autók ugyanis – és itt most az elektromos autókra gondolok – nem csak úgy a fán teremnek. Belsőégésű motorral szerelt társaikhoz hasonlóan le kell gyártani őket, amihez továbbra is szükség lesz az olyan óriási ipari létesítmények működtetésére, mint az Audi gyár Győrben, de említhetném akár a Suzuki, a Mercedes vagy a BMW gyártóegységeit is. Ezek az üzemek óriási energiaigénnyel működnek, az előállított termékek – jelen esetben ugye ez az elektromos autó – legyártása tehát hiába nem kerül beléjük benzin vagy dízelmotor, továbbra is környezetterheléssel jár.

Itt fontos egy kis aktuális kitekintés erejéig megállni. A jelenleg talán a közvéleményt itthon leginkább borzoló akkumulátorgyártó üzemek létesítése ugyanis szorosan kapcsolódik a témánkhoz. Ezeknek a gyáraknak a létesítéséhez többszáz hektár értékes termőföld művelésből történő kivonására van szükség és akkor még nem beszéltünk az óriási, nagyvárosokéval vetekedő vízigényről és energiaigényről vagy a meghibásodott, életciklusuk végét elérő akkumulátorok kezeléséről, esetleg a gyártáshoz használt kemikáliák potenciális környezet- és egészségkárosító hatásairól. Ezek a dolgok sem válnak köddé csettintésre attól, hogy a legyártott és megvásárolt autónkba benzin vagy gázolaj helyett elektromos áramot „tankolunk”.

Figyelembe kell vennünk azt is, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy milyen technológia állítja elő az „üzemanyagot”, tehát milyen erőművekkel termeli meg egy adott ország azt az árammennyiséget, amire ahhoz van szükség, hogy tölthessük az elektromos autókat. Nyilván, ha esetleg egy komolyabb kibocsátással rendelkező erőműről van szó, az az érv akkor is megállja a helyét természetesen, hogy a szennyezést így legalább a lakóterületeken kívülre visszük azáltal, hogy nem a járművek kipufogója mérgezi a levegőt, csupán egy szénerőmű például. Ettől függetlenül viszont a szennyezés nem tűnik el teljesen.

Az ideális – és fenntarthatósági, zöld szempontokat leginkább beteljesítő – helyzet akkor állna elő, ha az egyéni autóhasználat mértékét csökkenteni tudnánk globálisan. A kulcs ugyanis a mérték szó használatán van ebben az esetben is. Nincs azzal probléma, ha az emberek elektromos autókat vásárolnak majd a jövőben, főleg akkor nincs vele probléma, ha mindez azt eredményezi, hogy ezáltal a piacról kiszorulnak a jóval nagyobb, a lakókörnyezetünkben direkt kibocsátással rendelkező belsőégésű motorral szerelt autók a piacról. Ettől függetlenül viszont sokkal nagyobb és „hatékonyabb” lépéseket akkor tehetünk a zöld közlekedés irányába, ha amikor csak tehetjük – főként városon belül – lerakjuk az autót és ahelyett, hogy egyedül utazunk egy 4, 5 vagy akár még ennél is több személy szállítására alkalmas járművel, inkább a tömegközlekedést választjuk.

kiemelt kép: Pexels, Mike B