Péntek reggelre a minimumok 8 és 10 fok között alakulhat. A délnyugati szelet többfelé kísérheti élénk, olykor erős lökések. Kezdetben kevés lesz a felhő felettünk, majd főleg a délutáni órákra megnövekszik, gomolyosodik.

Délután tetőzik a meleg, a hőmérséklet maximuma 22 és 24 fok között alakulhatnak, de akár a 25 fok is lehet a maximum. Kezdetben kevés lesz a felhő felettünk, majd északnyugat felől a kora esti óráktól megvastagszik a felhőzet. Nagyjából éjfél magasságában megérkezik a hidegfront csapadékrendszere, melyből a záporos jelleg mellett zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél feltámad.

Forrás: MeteoMecsek