Csongrádi Kata 1953. május 18-án született Budapesten. A népszerű magyar színésznő, musical-énekesnő, író, színpadi szerző a 70. születésnapja mellett ebben az évben ünnepli 50 éves színészi-énekesnői jubileumát is.
Kata Madách Imre Gimnáziumban végezte el a középiskolai tanulmányait, és a Színház- és Filmművészeti. Főiskolán szerzett diplomát.
A Budapesti Operettszínház tagja volt 1974–1989 között, innen a Mikroszkóp Színpadhoz szerződött, majd a Budapesti Kamaszínházban játszott. 1996–1999 között a Szív TV-ben önálló riportműsorral jelentkezett, 2006-ig pedig a Zenés Kataságok, 2000–2006 között pedig a Halló, itt Csongrádi Kata! című műsorokkal szerepelt a Budapest TV-ben
Férje S. Nagy István dalszövegíró volt.
Csongrádi Kata a színpadi munka mellett ezotériával is foglalkozik, népszerű író, színpadi művek szerzője. Eddig hat könyve, nyolc saját színdarabja és tíz önálló lemez szerepel életművében.
A színésznő, musical-énekesnő népszerűségét jól mutatja, hogy a 2022-ben megjelent legutóbbi szerzői lemeze „Hogyha szeretsz” címmel hetek alatt platina lemez lett.
Díjai, elismerései
- 2014-ben: Börze Award-díj, amelyet megosztva kapott férjéve, S. Nagy Istvánnal,
- 2014-ben: Pepita Különdíj,
- 2019-ben: Szepes Mária-díj,
- 2022-ben: Lion’ of the Year, a Lions CLub International elismeréssel adózott jószolgálati tevékenységéért.
A művésznőt tegnap már nagyon sok fórumon megszólaltatták a 70. születésnapja, illetve az 50. jubileuma alkalmából, ahogy ezt közösségi oldalán is közzé tette: