Az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy Debrecenben egy második akkumulátorgyár is épüljön, ott ahol valójában egyetlen gyárra sincs szükség – mondta Csárdi Antal, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese hétfőn sajtótájékoztatón.    

A politikus kijelentette: az akkumulátorgyárak idehozatala sem gazdasági, sem fenntarthatósági szempontból nem érdeke Magyarországnak.     

Az üzemek százmilliárdos nagyságrendű támogatásokat kapnak, eközben a kormány mintegy ezermilliárd forint értékű infrastrukturális beruházást végeztet miattuk; a gyárak a munkaerőt külföldről hozzák majd be, később robotizálnak, és a kedvezmények miatt átlagosan 4 százaléknyi adót fizetnek a nyereségük után – sorolta kifogásait.    

Csárdi Antal szerint arra sincs érv, miért kell termőföldeket, valamint a víztartalékot feláldozni az akkumulátorgyárakért. Kijelentette azt is: az üzemek a nyereségüket kiviszik majd az országból, miközben a környezetterhelés Magyarországot érinti.     

Elmondta: az LMP mindezek miatt keddre ismét tüntetést szervez Debrecenbe.

Forrás: mti.hu