A tej világnapját a FAO (the Food and Agriculture Organisation of the United Nations) kezdeményezésére tartjuk 2001 óta január 1-én. Céljuk az, hogy felhívják a figyelmet a tejfogyasztás fontosságára, a tej pozitív élettani hatásai miatt, valamint, hogy egy úttal felhívják az emberek figyelmét a kalciumbevitel napi szükségességére. A Nemzetközi Tejszövetség 1957-ben május utolsó keddjét nevezte ki a tej napjának, az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Világszervezete (FAO) 2001-től pedig már konkrét dátumot, a június 1-jét jelölte meg a Tej Világnapjának.

Most pedig nézzük a tej illetve néhány tejtermék pozitív élettani hatását:

  • Az emberi szervezet számára a tej az egyik legjobb kalciumforrás, mert sokat segít az egészséges fogak és csontok felépítésében. Napi 2-3 pohár tej elfogyasztásával már biztosítjuk egy felnőtt napi kalciumigényét.
  • D-vitaminban és jódban gazdag, egyik proteinje, a laktoferrin pedig segíti a szervezetünket a vas megfelelő felszívódását.
  • A tej ásványi anyagokat is tartalmaz, a már említett kalcium mellett jelentős a foszfor, magnézium, nátrium tartalma.
  • A tej a zsírban és a vízben oldódó vitaminoknak is forrása, B1-, B2-, B12-vitamint, valamint A- és D-vitamint is tartalmaz a fehér ital.
  • Nagyon fontos antioxidáns és antikarcinogén hatású, a tejben lévő kazein pedig úgy tűnik, hogy megakadályozza a pathogén baktériumok bélfalhoz való tapadását.
  • A legújabb kutatások pedig már teljes bizonysággal alátámasztják, hogy a tejfogyasztás nagymértékben csökkenti a szívbetegségek és az agyvérzés előfordulási esélyét.
  • A vajnak pedig nélkülözhetetlen szerepe van a zsírban oldódó A-, D-, E-, K- vitaminok hasznosításában.
  • Joghurt fogyasztásával megnöveljük a várható élettartamunkat, és csökkenthetjük a cukor- és szívbetegség kialakulásának veszélyét.
  • A kefírben található, kefirán nevű poliszacharid (szénhidrátlánc) szerepet játszhat bizonyos tumoros betegségek megelőzésében.
  • A rögös túróban megtalálható a foszfor, kálium, magnézium és az A-vitamin.
  • A sajtról pedig mindenki tudja, hogy nagyon sok fehérjét tartalmaz. Éppen ezért csak mértékkel.

Sajnos napjainkra az emberiség túl nagy hányada lett laktóz érzékeny, a Földön élő felnőtt népesség 65 százalékának a szervezete képtelen teljes egészében lebontani a tejcukrot. Fontos tudni, hogy csecsemők hígítás nélkül nem fogyaszthatják a tehéntejet, és hígítva is csak mértékkel. Felnőttként is megéri ügyelni a mennyiségre és természetesen arra is, hogy milyen étrend részeként, milyen ételekhez és milyen rendszerességgel fogyasztjuk a tejet.

Egy szóval a tej esetében is érvényes a mértékkel történő fogyasztás fontossága.