Kora hajnali órában lesodródott egy egyenes útról, aztán árokba rohant, majd ott egy oszlopnak ütközött, ami végül is megállította a személyautót Szalántán. Az 58-as számú főúton fél kettőkor történt a kora hajnali baleset, amelyben az eddigi információk alapján egy személy sérült meg könnyebben.

A délelőtt folyamán pedig Dunapataj mellett hajtott árokba egy gépkocsi az 51-es főút 100-as és 101-es kilométerszelvénye között. A kalocsai hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet, amelyben ketten utaztak.

Kora délután a tetejére borult egy gépkocsi a 23-as főút 5-ös kilométerszelvényénél, Bátonyterenye és Nemti között. A bátonyterenyei és a salgótarjáni hivatásos tűzoltók mellett a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat, valamint a társhatóságok is kiérkeztek a helyszínre.

Hasonlóan időben az előzőekhez lesodródott az úttestről, majd árokba borult egy gépkocsi a 47-es főút 68-as kilométerszelvényénél, Csökmő térségében. A szeghalmi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet, amelynek vezetője saját erejéből ki tudott szállni.

Délelőtt 9 óra előtt borult árokba egy gépkocsi a Hajós és Miske közötti út 15-ös kilométerszelvényénél. A járműben csak a vezetője utazott. A kalocsai hivatásos tűzoltók mellett a társhatóságok is kiérkeztek a balesethez, félpályás útlezárás mellett dolgoztak.

A szombat délutáni időszak sem telt másképpen, mert négy óra után árokba hajtott, és ott a tetejére borult egy gépkocsi az M1-es autópálya 159-es kilométerszelvényénél, Mosonmagyaróvár térségében, a lehajtónál, a Hegyeshalom felé vezető oldalon. A járműben ketten utaztak.

Kiemelt fotónk a bátonterenyei baleset helyszínén készült.

Forrás: katasztrofavedelem.hu

Fotó: Facebook/baleset-info.hu