A közösségi régészeti program eredményeit mutatja be az Magyar Nemzeti Múzeum tagintézményében, a Villa Romana Balácában szombaton nyíló időszaki kiállítás.

     Kiállítás nyílt a Nemzeti Múzeum egyik tagintézményében, mely a „Kincset érő közösség” címet viseli. A tárlat betekintést nyújt a Magyar Nemzeti Múzeum Közösségi Régészeti Programjának eredményeibe, valamint bemutatja azokat a leleteket, amelyet felfedezésében önkéntesek segítettek. A kiállítás június 10. és október 31. között lesz látható, a helyszín Nemesvámos és Veszprémfajsz között található

   A kiállítás ideje alatt nyolc műtárgycsoport lesz megtekinthető, melyek közé tartozik a budakeszin megtalált, ritkaságnak számító bronzkincsek együttese, a balácai önkéntesek által a környéken talált, az őskortól a 20. század közepéig datálható leletek, a visegrádi leletcsoportja, amelyek közül a legérdekesebbek a Sibrik-dombi római erődhöz és középkori királyi pénzverdéhez köthető darabok, mint például Károly Róbert garasának próbaverete.
    Meg lehet majd tekinteni továbbá a kisbárkányi kora Árpád-kori temetőből előkerült leletegyüttest, amelynek segítségével a temetkezési szokásokat tudják behatóbban tanulmányozni a tudósok, vagy azt a Vajtán talált, honfoglalás kori sírból előkerült tárgyegyüttest, amely többek közt ékszereket és viseleti elemeket, gyöngyöket, hajfonatkorong-töredékeket, de lószerszámokat is tartalmaz.
    A Delhaes gyűjtemény darabjai között Delhaes István festőművész, grafikus és gyűjtő magángyűjteményének restaurált darabjait lehet majd látni, a héhalmi éremkincsek között pedig egy családi ház telkén, vízvezeték ásása közben előkerült, kisméretű kerámiaedénybe rejtett 539 darab Zsigmond-kori ezüstpénzt rejtő éremlelet lesz látható. Tóth László agronómus, a múzeumnak felajánlott gyűjteményét is kiállítják.

A kép csak illusztráció

A nyergesújfalui hun kori áldozati aranylelet, valamint a nógrádmegyeri arany- és ezüstpénzeket tartalmazó éremlelet csak egy-egy hétvégén lesz kiállítva. Ezeken a napokon a közönség előadásokon ismerheti majd a leletek történetét, jelentőségét.
    A Magyar Nemzeti Múzeum 2017-ben a Nemzeti Régészeti Intézeten (NRI) belül önálló szervezeti egységet hozott létre. Az osztály kiemelt feladatának tekinti, hogy a tudományos életbe bevonja a civil résztvevőket, és lehetőséget biztosítson minden érdeklődőnek, hogy szakemberek irányításával bekapcsolódhassanak a régészeti kutatásokba. Az NRI – Közösségi Régészeti Osztálya által koordinált szervezet egy európai mintára felépülő országos program.
    A kiállítás az eddigi együttműködés első eredményeit és sikereit kívánja bemutatni. Ennek része egyik oldalról a rendkívül gazdag tárgyegyüttes, másrészt köszönet és tisztelgés az önkéntesek előtt, akiknek olyan leleteket köszönhet az intézmény, amelyek nélkülük sosem kerültek volna elő. A kiállítás a terepmunka mellett az önkéntesek múzeumi életét is bemutatja, így a látogatók bepillanthatnak a restaurálás folyamatába is.
    Forrás: www.mti.hu

 A nyergesújfalui hun kori áldozati aranylelet, valamint a nógrádmegyeri arany- és ezüstpénzeket tartalmazó éremlelet csak egy-egy hétvégén lesz kiállítva.