Ma töltené be 80. születésnapját az Omega zenekar Liszt Ferenc- és Kossuth díjas zenésze, Benkő László. A művész 1943.06.12-én látta meg a napvilágot Szombathelyen

Szerepelt az Omega alapítói között. Az együttes első évtizedében Benkő szerepköre többször változott: kezdetben zongorán játszott, majd orgonán. Amikor Presser Gábor csatlakozott a zenekarhoz, Benkő többféle hangszeren játszott: furulyán (Kiabálj, énekelj, Ha én szél lehetnék), trombitán (Trombitás Frédi, Régi csibészek), citerán (Kállai kettős), az Éjszakai országút albumon fuvolán játszott, többek között Mihály Tamás csellón játszott futamai mellett. Koncerteken zongorázott is az orgonán játszó Presser mellett.

Presser távozása után viszont kizárólag billentyűs hangszereken játszott. Először csak Hammond orgonán, majd Moog szintetizátoron is, amit 1973-ban az Omega használt először Magyarországon az Omega 5 című albumon. Az Omega 6 – Nem tudom a neved című 1975-ben kiadott nagylemez és az 1976-tól 1979-ig tartó space-rock korszak hangzásának meghatározó elemét jelentették a kidolgozott szintetizátorszólói.

Az Omega 1971 utáni tagjai közül ő alkotott és játszott legtöbbet önállóan, illetve más produkciókban. 1980-ban mutatták be a Planetáriumban az Űroperát, aminek a zenéjét írta és amelyet Lerch Istvánnal közösen adott elő. 1982-ben megjelent első szólóalbuma (Lexikon 1). Röviddel később ennek folytatása, Lexikon 2 címmel. Az 1990-es évektől szerepelt a Rádiókabaré műsoraiban és a Szeszélyes évszakokban is, leginkább Ihos Józseffel és Bajor Imrével együtt.

2002-ben alapította meg az instrumentális szintetizátorzenét játszó B-Project együttest. 2005-ben és 2008-ban az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi nemzeti válogatójának egyik zsűritagja volt a Magyar Televízióban. 2006-tól rendszeres vendégszereplője volt a Bulldózer együttes koncertjeinek. 2009-ben a szombathelyi Weöres Sándor Színház zenei vezetője lett. 2013-tól rendszeresen fellépett a Megapolis tribute együttessel, amivel kizárólag az Omega együttes dalait játszották.

2017-ben májrákkal diagnosztizálták, kitartó küzdelem után felépült, de a koncertezést ez idő alatt se hagyta abba, mindössze egyetlen Omega-koncertet hagyott ki 2017-ben Bátorkesziben. Hosszan tartó, súlyos betegség után, 2020. november 18-án hunyt el.

A hétvége során sztorizós, nevetős, zenés születésnapi bulit tartottak Benkő László emlékére szombaton a zenész fiának klubjában. Benkő Balázs a Blikknek adott interjújában elmondta, igazi örömzenélés volt az esemény, és szerinte méltó apja emlékéhez, aki felülről mosolyogva nézte az eseményeket.

Borítókép forrása: Femina.hu