Hétfőn játszotta az utolsó bajnoki mérkőzését a Pécsi Legioners AFSE, Pécs amerikai futballcsapata. Bár a győzelem sajnos nem sikerült, a mérkőzés szervezése remek volt: a PTE Cheerleader csapata és a csapat indulóját megíró Skoge zenekar is fellépett, a mérkőzést kommentálták is, így azok a nézők is tudhatták, hogy mikor mi történik a pályán, akik a sport szabályaival annyira nincsenek képben.

A mérkőzés után volt lehetőségem beszélgetni Bakos Tiborral, a Sportegyesület elnökével. 

Mióta működik a sportegyesület?

A Pécs Legioners sportegyesület 2018-ban lett alapítva és 2019-ben szerepelt először a bajnokságban. Ugyanakkor jogutódja a két korábbi amerikai futballal foglalkozó csapatnak, a Pécs Gringosnak és a Boda Truppersnek, így azt mondhatjuk, hogy 2005 óta szerves része Pécsnek az amerikai futball.

A pécsi amerikai futballcsapatról beszélünk, ám a mostani hazai mérkőzéseteket Siklóson játszottátok. Mi ennek az oka?

Mivel a PEAC pálya foglalt volt NB II-es mérkőzés miatt, és Pécsen nem találtunk másik helyszín, így Siklós Város vezetése, Reigl Gábor polgármester és Mojzes Tamás alpolgármester hathatós közbenjárásának köszönhetően a Siklós Fc pályáján megrendezhettük az idei bajnokság első hazai mérkőzését. A második alkalommal viszont azért jöttünk le és szerveztünk egy a Dél-Dunántúlon még nem látott amerikai futball showt, mivel hatalmas volt az érdeklődés és olyan mérhetetlen szeretettel fogadtak minket, amire még nem volt példa a Pécs Legioners történetében. Nagyon jól tükrözi, hogy Siklós Fc vezetői közül többen jelezték, hogy a foci csapatukra nem szoktak ennyien kíváncsiak lenni mint ahányan eljöttek minket megnézni, és ezúton  is szeretném minden siklósinak külön is megköszönni a szíves fogadtatást és a lelkes szurkolást.

Az amerikai futballról a mai napig él egy sztereotípoia, hogy ez egy nagyon kemény sport, ami kifejezetten a kigyúrt, erős embereknek való. Mit gondolsz erről? Milyen kvalitás kell ahhoz, hogy valaki amerikai futballista legyen?

Itt Isten igazából mindenki megtalálja a magának megfelelő posztot, lehet valaki magas, alacsony, túlsúlyos, vékony, fürge, kicsit lassúbb, meg tudja találni a maga pozícióját és játékával hozzá tud tenni a csapathoz. Vannak kifejezetten a támadó sorban szereplő játékosok, vannak védekező játékosok, ezeken belül is van, akinek a fizikai erejére van szükség, hogy megtartsa a labdát, vagy megállítsa az ellenfél játékosát, más a gyorsaságával viszi előre a csapatot. Teljesen mindegy, hogy milyen testalkata van valakinek, a lényeg, hogy szeressen és akarjon sportolni és játszani.

Ha valaki el akarja kezdeni a sportot, hol tud titeket elérni és mik az első lépések?

Bárki megtalál minket a facebookon, Tiktokon és Instagrammon, de akár e-mailben is jelentkezhet nálunk. Most, hogy vége a bajnokságnak, nincsenek edzéseink, de szeptembertől a PEAC műfüves pályáján tartunk edzéseket (Stadion utca 2. – szerk.) hétfőn és szerdán fél 7-től fél 9-ig. Ott meg lehet minket találni és akár meg is lehet nézni egy edzést.

Ha már szó esett a bajnokságról, beszéljünk kicsit róla! Milyen összetétele van a bajnokságnak és hány csapat van benne?

Jelenleg két bajnokság van, a HFL, ami az első osztályt jelenti és a Divízió 1, ami a másodosztályt. Mi a Divízió 1-ben vagyunk, ami 10 csapatos, és 5-5 csapatra van felosztva, keleti és nyugati csoportra, ahonnan tovább lehet jutni a rájátszásban. Az idei bajnokságban sajnálatosan ez nekünk nem sikerült, ez most nagy szívfájdalmunk, mindnyájan úgy készültünk, hogy az utolsó meccsen sikerül kiharcolni a továbbjutást, de sajnos csak 2 győzelmet sikerült szereznünk, és a maival együtt 3 vereséggel zártunk, ami kevés volt. Jövőre, tanulva a hibáinkból, újult erővel nekivágunk.

Mennyi a csapatotokban és úgy általában a sportban a profi és az amatőr játékosok aránya?

Mi egy amatőr csapat vagyunk, de az amerikai futball általában is egy amatőr sport Magyarországon. Nálunk nincsenek profi játékosok, mindenki munka mellett csinálja, de ahogyan én tudom, a HFL-ben szereplő játékosok sem profik, a többségük legalábbis biztosan nem.

Költségek viszont így is vannak és az amerikai futball nem TAO-sportág. Hogyan lehet finanszírozni a kiadásokat?

Nagyon szűkösek az anyagi lehetőségeink, és ez jelenti a legnagyobb problémát, így nem tudunk olyan mértékben fejlődni, mint amennyire egyébként tudnánk és lehetőségünk lenne. Jelen pillanatban a tagdíjakból tartjuk fenn az Egyesületet. Nagyon szeretnénk, ha sikerülne valakit meggyőzni arról, hogy befektessen a csapatba, mert sokkal könnyebb lenne, nagyon nagy terhet vennénk le a játékosok válláról, hiszen a felszerelés sem ingyenes, az utazásnak is költsége van, a mérkőzésnek költsége van, biztosítást kell kötni, ki kell fizetni a rajtengedélyt, a nevezési díjat és ez a csapattagok pénzéből van megfinanszírozva. Ezért lenne jó, ha lenne olyan támogatónk, aki ezeket legalább részben fedezni tudna. Ami még segítség, hogy, ha minden jól megy, jövőre már a mi Egyesületünknek is fel lehet ajánlani az adó 1%-ot, ami azért nagy könnyebbség lesz a csapatnak, ha lesznek felajánlások.

Köszönöm szépen az interjút!

Az Egyesület Facebook oldala itt megtekinthető.