Néhány nappal ezelőtt nyilvánosságra került, hogy a Pécsi Pride idén is megtartásra kerül, ezúttal 2023. szeptembert 23-án. Ugyanakkor több képviselő és médium is észrevételezte – főleg a jobboldali körökből – hogy ezen a dátumon már több mási program van. Ekkor lesz a Pécsi Napok, és a Tanuló Város Fesztivál is, és ennyi program egyidejűleg való szervezése – függetlenül azoknak a tartalmától – már komoly fennakadásokat okozhat a városban. Ezért a pécsi városvezetés közleményben kérte a Pride szervezőit az időpont megváltoztatására:

“Pécs önkormányzata a sajtóból értesült a városba tervezett esélyegyenlőségi felvonulás időpontjáról. Ez azonban egybeesik más, tervezett, nagy hagyományokkal bíró eseményekkel, a Pécsi Napok és a Tanuló Város Fesztiválokkal. Ezen okok miatt Pécs vezetése arra kérte a csütörtökön bejelentett felvonulás szervezőit, hogy vegyék fel a kapcsolatot az érintett szeptemberi programok rendezőivel. Egyeztessenek velük, és lehetőség szerint válasszanak egy másik, még nem foglalt időpontot az esélyegyenlőségi program megszervezésére.”