Jonatan Johansson neve alighanem ezek után kellemetlen emlék marad a zöld-fehér játékosoknak, hiszen a feröeri kapus mindkét mérkőzést kapott gól nélkül lehozta. Ez azonban az előzmények tükrében még nagyobb tény.

A Nemzeti Sport cikke szerint a feröeri csapat a Twitter-oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy kapusuk, a 31 éves Jonatan Johansson úgy hozott le két kapott gól nélküli meccset a Ferencváros ellen, hogy 2022-ben egyszer már visszavonult, de mivel hiányzott neki a futball, ezért idén áprilisban visszatért, ám ezúttal nem kapusként, hanem a norvég ötödosztályban középhátvédként próbált szerencsét. A múlt hónapban aztán a KÍ vészmegoldásként szerződtette őt a kapuba, most pedig szűk egy hónappal később továbbjutást, és két nullára lehozott meccset ünnepelhetett a Ferencváros ellen a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

Azt hiszem erre mondják, hogy a sors útjai néha kifürkészhetetlenek. És ennek tükrében még inkább elgondolkodtató, hogy mi is történt tegnap este…

A feröeri csapat kapusedzője egyébként magyar, Turi Géza több mint 100 NB1-es és több mint 200 feröer-szigeteki bajnoki meccsen lépett pályára (más csapatoknál), egy mérkőzésen kényszerből ő is védte a csapat hálóját egy feröeri bajnoki fordulóban.

Borítókép forrása: nemzetisport.hu