Ma délelőtt Gulyás  Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő kormányinfót tartott. Gulyás Gergely többek közt elmondta, a legfontosabb magyar gazdaságpolitikai célt el tudta érni a kormány, így a háborús helyzetben is megvédték a munkahelyeket. Magyarországon továbbra sem a munkanélküliséggel, hanem sokkal inkább a munkaerőhiánnyal kell szembenézni.
    Az infláció mérséklésével a kamatokat is csökkenteni tudják – mondta, fontosnak nevezve, hogy újra a hitelezéseknek, és így a beruházásoknak tágabb keretet nyitó kamatkörnyezet legyen Magyarországon.

 Szentkirályi Alexandra elmondta, 10 hét alatt 722 üzletet vizsgáltak a hatóságok, 70 üzletben találtak kifogást, azaz a vizsgált boltok 10 százaléka követett el jogszabálysértést, némelyik többet is, így összesen 102 jogsértést állapítottak meg.
    A kormányszóvivő beszámolt arról is, hogy az online árfigyelő sikeresen generál árversenyt a boltok között, a honlapon található 62 termékkategóriából ugyanis 54-ben átlagosan 6,7 százalékkal csökkentek az árak, a szakemberek szerint ennek köszönhetően 1,8 százalékkal csökkenhetett az élelmiszerinfláció.
    Gulyás Gergely kitért arra is: továbbra is az inflációt meghaladó béremelést akarnak biztosítani, és még az idei évben is jó esély van a reálbér-emelkedésre. A Miniszter beszél az augusztus 20-án tartott Szent István-rendezvénysorozatról is. Hangsúlyozta, hogy minden idők leglátványosabb fény-és tűzijátéka volt Magyarországon.
    A tárcavezető az éppen zajló atlétikai világbajnokság lebonyolítását is méltatta, és úgy értékelt: összességben azt látják, hogy Magyarország képes nagy rendezvényeket jól megrendezni, és a főváros kiváló házigazdája ezeknek a programoknak.