Marco Rossi szövetségi kapitány nem a döntetlen kiharcolására készítette fel a magyar labdarúgó-válogatottat. A szövetségi kapitány megtartotta meccs előtti sajtótájékoztatóját a csütörtöki Szerbia elleni idegenbeli Eb-selejtező előtt.

„Edzőként képtelen vagyok döntetlenre készíteni a csapatot. Persze mindenki tudja, milyen minőséget képviselnek a szerb játékosok, ennek megfelelően tiszteljük őket, de a saját játékunkra koncentrálunk és ponttal, pontokkal akarunk távozni”

– fogalmazott az olasz szakember, aki egyetértett szerb kollégájával, Dragan Stojkoviccsal, hogy féltávhoz érve ez fontos összecsapás, de nem sorsdöntő a kijutás szempontjából, mert még négy találkozó vár mindkét gárdára. Rossi szerint a szerb csapat esélyesebb, de teljesen mindegy, hogy első vagy második helyen végez a magyar válogatott, mert mindkettővel teljesítené a célkitűzést, azaz az Eb-részvétel kiharcolását.

„Nem az edzők nyernek, hanem a játékosok. Játékosok nélkül viszont nehéz eredményt elérni” – mondta az MTI érdeklődésére a védekező középpályás posztról azt figyelembe véve, hogy a korábbi kerettagok közül három futballistára – Kleinheisler László, Schäfer András, Vécsei Bálint – sem számíthat ezúttal. „Sok fiatalt hívtunk meg, de nem volt sok időnk megnézni őket”.

„Ahogy a szerbeknek vannak kiváló játékosaik, úgy nekünk is, még ha valamivel kevesebb is, mint nekik. Szoboszlai Dominik a mi csapatunk sztárja. Fantasztikusan kezdett a Premier League-ben, úgy tűnik, csúcsformában van, ezért azt várjuk tőle, amit Liverpoolban is nyújt. Se többet, se kevesebbet”

– mondta a csapatkapitányról Rossi.

„A szerb válogatott nagyon erős, jó játékosai vannak, azonban mi is rendelkezünk klasszisokkal. Nagyon nehéz meccs lesz, de mosollyal az arcunkon akarunk visszamenni Magyarországra” – fogalmazott immáron Nego Loic.

A francia élvonalban újonc Le Havre futballistája kijelentette, mindegy ki az ellenfél, nyerni akarnak. Megjegyezte, hogy futballistaként az is mindegy, hogy van-e közönség, mert ők kizárólag a játékra összpontosítanak, a hangulatnak viszont sokkal jobb, ha vannak szurkolók.