A hétvégi, zárt körű kötcsei piknikről egyre több információ szivárog ki, többek közt az is, hogy állítólag Orbán Viktor szájából hangzott el a kijelentés, hogy 2034-ig tervezi a saját kormányzását – tudta meg a Telex a találkozó helyszínén tartózkodó résztvevőitől.

Pedig a magyarok miniszterelnöke a 2018-as választások után még olyan utalásokat hangoztatott többször is, amiben az hangzott el, hogy 2030-ig tervez. Úgy tűnik, hogy megtörtént az újratervezés, mert Kötcse után már a 2034-es dátum a mérvadó. A céldátumot Orbán Viktor azzal indokolta, hogy a háború és a koronavírus-járvány elvett tőlünk négy évet.

A zárt körben elhangzott beszédében Orbán arra is kitért, hogy ugyan az elmúlt időszakban csökkent a kormány népszerűsége, de szerinte nem annyira, mint más európai kormányzó pártoké. – írja a telex.hu

Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz utóbbi időben tapasztalható népszerűség csökkenését a folyamatosan érzékelhető gazdasági nehézségekben jelölte meg. A jelentkező népszerűségvesztésnek fő okát személy szerint abban látja, hogy: „a társadalom nem ehhez szokott hozzá, hanem a folyamatos növekedéshez”.

Magyarország miniszterelnöke megfogalmazta azt is, hogy meglátása szerint mire van szüksége hazánknak arra, hogy ha „nagyok, erősek és gazdagok akarunk lenni” Személy szerint ő azt szeretné elérni, hogy „tiszteljen minket a világ”

Az eredmények eléréséhez pedig felsorolt egy tervet, amiben fontos:

  • a demográfiai fordulat elérése,
  • munkaalapú gazdaság létrehozása,
  • hitelfelvételek helyett hitelezővé és modern ipari nemzetté kell válni,
  • magyar vállalkozóknak külföldön fektessenek be, hogy a profitot haza tudják hozni,
  • hadseregfejlesztés,
  • digitális állampolgárság bevezetése,
  • energetikai önellátás, ennek része, hogy Paks orosz helyett francia üzemanyaggal menjen.