Az iskolából sétált hazafelé tegnap délután az a 18 év körüli szívbeteg fiatal, aki hirtelen összeesett egy budapesti aluljáróban. – olvasható az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalán.

A beteghez azonnal több járókelő, köztük egészségügyi dolgozók is odasiettek és rögtön mentőt hívtak.

A bejelentők az Országos Mentőszolgálat mentésirányítójának utasításai szerint megvizsgálták a fiút, aki ekkor már nem is lélegzett, így a telefonos instrukciók alapján azonnal megkezdték az újraélesztést.

Egyikük eközben a közelben kihelyezett félautomata defibrillátorért is elszaladt, amit így használni is tudtak.

Az Országos Mentőszolgálat mentőkocsijával a mentősök perceken belül helyszínre értek és emelt szinten folytatták az életmentést, amit az aluljáróban összegyűlt tömeg aggódva figyelt.

Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek és a fiatal beteget kritikus állapotban szállították kórházba a mentők.

Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk!