Budapesten nincs és nem is volt „autósüldözés” – jelentette ki Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője pénteki, budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján.    

Bakos Bernadett az autómentes világnapon arról beszélt, hogy a közterületek nagy része az autós infrastruktúrának van fenntartva.    

Annak ellenére, hogy a fővárosiak mindössze harminc-negyven százaléka közlekedik gépkocsival, az autók gyakorlatilag a közterületek nyolcvan százalékát lefoglalják – tette hozzá.    

A problémák közé sorolta, hogy az elmúlt tíz évben Magyarországon egymillióval, Budapesten és Pest megyében pedig háromszázezerrel nőtt a gépkocsik száma.    

A közlekedési dugókra a valódi megoldást nem a további autós fejlesztések, hanem az autók számának csökkentése jelenteni – mondta az ellenzéki politikus.    

A képviselő a gépkocsi használat alternatívája megteremtésének eszközeként említette a közösségi és a kerékpározás közlekedés fejlesztését. A legfontosabb az, hogy vissza kell adni a közterületeket a gyalogosoknak, lehetővé kell tenni a biztonságos, egészséges sétálást a felszínen, a belvárosban is – fogalmazott Bakos Bernadett.

Forrás: mti.hu