Izraeli katonákat ejtettek túszul, utcai harcok folynak Izraelben a behatolt Hamász egységekkel

Miközben folyamatosan rakétákat lőnek a Gázai övezetből Izraelre, izraeli katonákat ejtettek túszul, s utcai harcok folynak Izraelben a behatolt Hamász egységekkel – jelentette a helyi média Izraelben szombaton.    

Palesztin hírforrások alapján az izraeli közszolgálati tévé arról számolt be, hogy izraeli katonákat ejtettek foglyul és hurcoltak a Gázai övezetbe a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet Izraelbe behatolt egységei.    

Ablakokból készített, s az izraeli tévékben is bemutatott videofelvételek szerint nem csak gyalogos fegyveresek hatoltak izraeli területre, hanem járműveken közlekedő állig felfegyverzett Hamász-csoportok is, melyek az övezettől távolabbi területekre is eljutottak.    

A helyi tévé négy halottról számolt be egy direkt becsapódás nyomán a Negev-sivatag Kuszeife nevű, beduinok lakta településén. Ezzel legkevesebb ötre nőtt az izraeli halálos áldozatok száma a korábban bejelentett, szintén egy rakétatámadásban megölt 75 éves nővel.    

A Raim erdőnél az ország déli részén egy a fiatalok által kedvelt rendezvényt tartottak, amelyet fegyveres hamászosok leptek meg. A fiatalok menekülni próbáltak, segítséget hívtak az izraeli biztonságiaktól, a tévé szerint sokan megsebesültek.     

Mintegy húsz helyen folynak harcok a Hamász behatolt fegyvereseivel, akik megtámadtak többek közt egy izraeli rendőrörsöt is. A szderoti polgármester felszólította városa és környékének lakosait a televízióban, hogy tartózkodjanak bezárt ajtók mögött óvóhelyeiken, semmiképpen ne menjenek az utcákra.    

Joáv Galant védelmi miniszter széleskörű azonnali mozgósítást rendelt el a tartalékos erőknél. A jogrendszer  átalakítása ellen a tartalékos szolgálat megtagadásával tiltakozó Áhim Benesek, vagyis fegyvertestvérek nevű szervezet felszólította tagjait, hogy vonuljanak be behívásuk esetén. A szervezők bejelentették, hogy elmarad a szokásos százezres szombat esti tömegtüntetés, melyet negyvenedik hete tartanak a jogrend átalakítása ellen.   

A szombati munkaszüneti nap, és sátoros ünnep ellenére a hadsereg szóvivője felszólította a vallásosokat, hogy kapcsolják be rádiójukat, tévéjüket, hogy értesüljenek a biztonságiak esetleges felhívásairól. Ugyanakkor a vezetékek megsérülése miatt számos helyen megszűnt az áramszolgáltatás, és a folyamatos rakétatámadás miatt jelenleg nem tudják helyreállítani a szolgáltatást.    

Kibi Sabtáj rendőrfőkapitány az állami és biztonsági vezetők közül elsőként megszólalt az izraeli közszolgálati televízióban, s bejelentette, hogy gyakorlatilag háborús helyzet van Izraelben, s egyelőre nem sikerült úrrá lenni a behatolt Hamász-egységeken.  

A miniszterelnöki hivatal bejelentette, hogy kora délután összeül a rendkívüli biztonságpolitikai kabinet a tel-avivi főhadiszálláson, majd délután ötkor kormányülést tartanak. 

Rakéták tucatjait lőtték Izrael déli és középső részére a Gázai övezetből szombat reggel, s fegyveres csoportok hatoltak be izraeli településekre.

Forrás: mti.hu