A közösségi médiában kezdtek terjedni azok a felvételek, amelyek szerint Kőbánya-Kispesten vesztegel a MÁV által ma bejelentett és üzembe helyezett Siemens Eurospinter mozdony, amelynek indulására a vasúttársaság úgy hivatkozott, mint egy jelentős napra a MÁV életében. – írja az Index.

A mozdony egyike annak a tizenöt új mozdonynak, amit a MÁV bérel. A közösségi médiában olyan információk kezdtek terjedni, ami szerint az új mozdony 17 éves, 3 millió kilométer van benne, és már az első útján, a sajtóátadó után lerobbant Kőbánya-Kispesten, és most is ott vesztegel.

Az ügyben megkerestük a MÁV sajtóosztályát, hogy cáfolják vagy erősítsék meg információinkat. A MÁV megerősítette, hogy a vonat tényleg a Kőbánya-Kispest vasútállomáson áll. Közleményükből kiderült, hogy a mozdonynak feltehetően nincs komolyabb baja, de a hozzá tartozó szerelvényen ajtóvezérlési hiba lépett fel. Ezért nem tudja folytatni az útját. 

 A Tokaj IC-n ajtóvezérlési hiba lépett fel Kőbánya-Kispest állomáson. A helyszínen elhárítottuk a hibát, és a szerelvény folytatta az útját. A Nyugati pályaudvarról 15:23-kor Záhony felé induló Nyírség-Kraszna InterCityben a tervezettnek megfelelően közlekedik – írta az index kérdésére a MÁV.

Borítókép forrása: index.hu