Majdnem kétezer doboz hamis parfümöt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy Romániából Spanyolországba tartó furgonban – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) .

    Mint írták, a fuvarokmányok szerint a járműben tisztálkodási szereket vittek. Azonban az autó rakterének átvizsgálásakor kiderült, hogy 1 993 doboz ismert márkájú, ám hamis parfümöt rejtettek a kartondobozokba. Ezzel az elkövetők több mint hetvenmillió forint kárt okoztak a jogtulajdonosoknak.
    A fuvarozó vállalkozásnak ráadásul közösségi engedélye sem volt.
    A pénzügyőrök ezért iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indítottak eljárást, a közösségi engedély hiánya miatt pedig milliós bírságot kapott a fuvarozó.
    A közleményben kiemelték, hogy a hamis termékek kiszűrése nem csak azért fontos, mert a gazdaság szereplőinek okoznak károkat, hanem mert a vásárlókra nézve egészségügyi vagy minőségi kockázatot is jelenthetnek.

Forrás: MTI