Orbán Viktor kínai látogatása után újabb akkumulátorgyár-építések bejelentésétől tart az LMP.

Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke szerdai sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy pártja az elmúlt időszakban többször felszólította Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hogy ne menjen Kínába, mert mindig „hoz magával egy akkumulátorgyárat”.

A helyzet Schmuck szerint most fokozódott, mivel személyesen Orbán Viktor látogatott el Kínába. Megbeszélést folytatott többek között a kínai fejlesztési bankok vezetőivel, a kínai miniszterelnökkel és elnökkel, sőt, még arra is futotta az idejéből, hogy Vlagyimir Putyinnal tárgyaljon.

A zöld politikus Orbán Viktor kínai tárgyalásai után nem sok jót sejt, ugyanis szerinte a miniszterelnököt egy cél vezeti, hogy „minden jogszabályon és lakossági tiltakozáson keresztülgázolva” akkumulátor-gyarmatot csináljon Magyarországból. Schmuck Erzsébet szerint a miniszterelnök kínai látogatása „jó lakmuszpapír” arra, hogy a magyar kormány „fittyet hány” a környezet- és természetvédelmi szempontokra, sőt, előre megfontolt szándékkal „veri szét az egész rendszert”.

Az LMP megkereséssel fordul a kormányhoz, hogy a miniszterelnök nyilatkozzon, milyen beruházásokról tárgyalt Pekingben. Erre azért van szükség, hogy ne fordulhasson elő még egyszer az, ami a debreceni, a nyíregyházi, az iváncsai és az ácsi lakosokkal történt, akik a sajtóból tudták meg, hogy akkumulátorgyárat, katódgyárat vagy hulladékfeldolgozót kapnak.