Jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy férfit, aki fogva tartása során arra kényszerítette egy zárkatársát, hogy minden vesztes kártyacsata után vizet igyon. A sértettet mintegy nyolc liter megivása után életveszélyes állapotban szállították kórházba.

    A jelenleg 26 éves férfit életveszélyt okozó testi sértés, folytatólagosan elkövetett zsarolás és kényszerítés bűntettében mondták ki bűnösnek.
    A két letartóztatott férfit 2021 nyarától egy zárkában helyezték el a Szegedi Fegyház és Börtönben. A kapcsolatuk kezdetben jó volt, de szeptembertől a vádlott minden ok nélkül folyamatosan belekötött zárkatársába. Ütötte-verte, különböző feladatok elvégzésére kényszerítette, megalázta és kihasználta. A férfinak moslékot kellett ennie, a vádlott elvette tőle a csomagját, és olyan is előfordult, hogy a sértett családjának pénzt kellett feltöltenie egy zárkatársuk telefonjára.
    A sértett – azért, hogy elkerülje a bántalmazásokat – vádlott minden kérését teljesítette.
    A rendszeres zárkabeli kártyázások egyikén, 2021. november 8-án a vádlott arra kényszerítette a sértettet, hogy vesztes játszmánként igyon meg egy liter vizet. Összesen három liter, majd a végén további öt liter vizet itatott meg vele. A sértett könyörgött, hogy nem bírja, rosszul van, erre a vádlott bántalmazta, majd zsír evésére utasította.
    A sértett rövid idő múlva rosszul lett, epilepsziás rohama alakult ki. Elvesztette az eszméletét, majd kórházba szállították, és gyógykezelték. A férfi vízmérgezés – a szervezet nátriumháztartásának felborulása – miatt kialakuló agyödéma következtében életveszélyes állapotba került.
    A vádlott a sértett elszállítása előtt megfenyegette többi zárkatársát, hogy az előzményeket nem mondhatják el, azt kell állítaniuk, hogy a férfi egyszer csak lefordult a székről.
    A vádlott az eljárás során beismerte bűnösségét. Az utolsó szó jogán pedig azt mondta, mélységesen megbánta a történteket.
    Döntésével a Szegedi Ítélőtábla enyhítette az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék által a vádlottra kiszabott hat év büntetést.
    Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró az indoklás során kifejtette, bár a vádlottal szemben hamis tanúzásra felhívás bűntette is megállapítható lenne. A táblabíróság az ügy összes körülményére – így a vádlott beismerésére és megbánására is – tekintettel elegendőnek látta öt év szabadságvesztés kiszabását.

Forrás: MTI