Egy ember meghalt, hárman pedig füstmérgezést szenvedtek, miután tegnap éjszaka kigyulladt egy háromszintes épület földszinti lakása Miskolcon, csütörtökön késő este – olvasható az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalos oldalán megjelent közleményben.

Csütörtökön késő este kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy háromszintes épület földszinti, nyolcvan négyzetméteres lakása Miskolcon, a Pöltenberg Ernő utcában.

A tűz keletkezésének idején többen is tartózkodtak az épületben. A tűzoltók három embert kimentettek, továbbá a tűzzel érintett helyiségben egy embert találtak, az ő életét azonban már nem lehetett megmenteni.

A lakásban lévő bútorok és berendezési tárgyak égtek, az egységek a lángokat több oldalról fékezték meg, így a tűz a felsőbb szintekre nem terjedt át. A mentők három embert füstmérgezés miatt kórházba szállítottak.

Nem zárható ki hogy a tűz elektromos meghibásodás miatt keletkezett, az eset körülményeit a katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálja. 

A lakástüzek 61 százaléka a fűtési időszakban következik be, ilyenkor tehát fokozottabb odafigyelésre van szükség. A legjobb megoldás, ha füstérzékelőt működtetünk, és tűzoltó készüléket szerzünk be.

Forrás: katasztrofavedelem.hu