90 éves korában elhunyt Ivasivka Mátyás, Pécs ikonikus és sokak által kedvelt és szeretett karnagya.

„Kegyelettel emlékezünk iskolánk ikonikus tanárára, karnagyára, cserkészvezetőjére, akinek neve egybeforrt az intézménnyel, aki egész személyiségével nevelt és tanított. Adj, Uram, örök nyugodalmat neki!” – olvasható a szomorú hír a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma közösségi oldalán.

Ivasivka Mátyás, magyar zenetanár, karnagy, zenetudós Miskolcon született 1933. január 12-én.  Középiskolai tanulmányait Pécsett a Széchenyi István Gimnáziumban kezdte, majd a Nagy Lajos Gimnáziumban fejezte be. Ezek után végezte el a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanárképző tagozatát Pécsett, ahol többek között Agócsy László, Antal György és Graef Matild tanítványaként végzett zenetanárként.

1952–53-ban a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola óraadó szolfézstanára volt. Ezt követően Zalaegerszegen a Goldmark Károly Zeneiskola és a Tanítóképző Intézet zenetörténet- és szolfézstanára (1953–1957), majd a Nagy Lajos Gimnázium (1957–2006) és a Janus Pannonius Gimnázium (1957–1990) tanára. Utóbbiban Kodály segítségével 1963-ban létrehozta az első pécsi középiskolai ének-zene tagozatot, melynek 1973-ig vezetője volt. A Nagy Lajos Gimnáziumban vonószenekart, vegyeskart, férfi vokálegyüttest, leánykart vezetett, 1965-ben megalapította az ország első Orff-együttesét. Három évtizeden át vezette a Mecseki Szénbányák Kodály Zoltán Férfi karát. A Janus Pannonius Női Kamarakórus, a Kodály Zoltán Férfikar karnagya, a Magyar Cserkészszövetség kerületi elnöke, a Magyar Cserkészszövetség zenei vezetője, a pécsi 10. sz. P. Á. R. cserkészcsapat parancsnoka, az Agócsy László Magánzeneiskola igazgatója.

Ivasivka Mátyás munkásságát jól jellemzi, hogy középiskolai együtteseivel a keszthelyi Helikonokon 61 aranyérmet nyert, 16-szor fődíjat is. Ő mutatta be Kodály Zoltán Mohács című művét (1965) s az általa összeállított Hét japán biciniumot (1986). Karai József, Birtalan József, Szabó Csaba és pécsi szerzők, Tillai Aurél, Várnai Ferenc, Papp Zoltán műveinek ősbemutatói mellett világhírű zeneszerzőkkel való kapcsolatai révén hazai bemutatókat vezényelt Britten: Missa brevis, Orff: Rota, Stravinsky: Credo).

Mintegy 2000 ismeretterjesztő előadást tartott, írásai magyar, olasz, német lapokban jelentek meg. 10 zenei és cserkészkönyvet irt, 2007-ben világszerte terjesztett centenáriumi CD-t készített.

Felesége, Halmi Sarolta középiskolai matematikatanár, négy gyermeke van.

Művei zeneszerzőként:

Női kar:

  • Mecseki körtánc (1960)
  • Négy epigramma (1968)
  • „Már kél a fénynek csillaga” – három gregoriánum (1975)
  • Küzdelmed sose bánd! (Janus Pannonius, 1983)
  • Ave Maria (1993)
  • Uygur–magyar fantázia (1998)

Vegyeskar:

  • Pécsi diákinduló (1959)
  • Az igaz cserkész (Keresztury Dezső – 1990)
  • Boldog Özséb himnusz (Gérecz Attila – 2005)

Vonószenekar:

  • Kis tavaszi szvit (1958)

Elismerései:

Forrás: wikipedia.org