A Fidesz és a Momentum „kéz a kézben” szavazta meg az Európai Parlamentben (EP) az autók Euro 7-es környezetvédelmi normájának felpuhítását – mondta Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

    Az ellenzéki politikus kifejtette: az Európai Bizottság olyan új Euro 7-es környezetvédelmi normát terjesztett az EP elé, amely azt eredményezte volna, hogy jelentősen csökkenteni kellett volna az új autók nitrogén-oxidra, szálló porra, szén-monoxidra, illetve ammóniára vonatkozó kibocsátását. Ez nagyon fontos a klímaváltozás korában – tette hozzá.
    Hangsúlyozta: a Fidesz és a Momentum megszavazta az EP-ben azt a javaslatot, amely a károsanyag-kibocsátási határértékeket jelentősen felpuhította. És „ezzel gyakorlatilag megakadályozták a környezetszennyezés visszaszorítását”.
    Kijelentette: az LMP szerint felháborító és elfogadhatatlan, hogy a jelenlegi helyzetben így felpuhítanak egy ilyen javaslatot. És „inkább az autóipari lobbi érdekeit veszik figyelembe, semmint a bolygó megmentését vagy akár az emberek egészségét”.
    Arról is beszélt, hogy Donáth Anna (Momentum) „írhat súlyos publicisztikákat” arról, hogy szerintük mi a hazug politika és mi nem az. De a Momentumnak minden prospektusában szerepel a zöld átállás, a zöld megoldások szorgalmazása, ennek ellenére az EP-ben, illetve az Országgyűlés előtt képviselői nagyon sokszor ezzel ellentétesen szavaznak.
    Kiemelte: ha a választók bizalmat szavaznak az LMP képviselőjének, akkor ő az Európai Parlamentben, minden esetben a legszigorúbb zöld szabályozásokat fogja támogatni.
    Úgy vélte, a valódi zöld megoldás az lenne, ha városfejlesztési és lakhatási politikával támogatnák azt, hogy csökkenjen a mobilitási igény. Amelyet aztán minél nagyobb arányban közösségi közlekedéssel, kerékpározással próbálnának meg lefedni. Ez lenne az igazi zöld átállás, nem pedig az, amit jelenleg az elektromos autókkal tesznek – mondta Bakos Bernadett.