Bár júniusban már önkormányzati választások lesznek, egyelőre eléggé kevés információnk van a lehetséges pécsi polgármester-jelöltekről. Az bizonyos, hogy Péterffy Attila újra elindul, akit egyelőre csak az MSZP jelentett be, mint az általuk támogatott jelölt, ám az elmúlt időszak politikai mozgásai alapján valószínűsíthető, hogy a DK és a Momentum is támogatni fogja. Nem nevezte azonban még meg a jelöltjét az LMP, a Budapesten önállóan induló Jobbikról sem tudunk semmit, ahogy azt sem, hogy szeretne-e önálló jelöltet indítani a Tiszta Kezek Frakció, a Mi Hazánk vagy éppen a Kétfarkú Kutyapárt. És eleddig azt sem tudtuk, hogy a Fidesz és az Összefogás Pécsért Egyesület mit tervez.

Kővári János ugyanakkor minap egy érdekes bejegyzést tett ki a privát Facebook-oldalára.

Már hetek óta érdeklődnek nálam sokan, hogy ki lesz közülünk Pécs polgármester-jelöltje? – kezdi a képviselő – Nos meglátásom szerint erről a pécsieknek kell dönteni, ezért közvéleménykutatás keretében erről megkérdezzük Önöket is.

Későbbiekben egy kisebb kampányszöveg is elhangzik:

„Bárhogy is alakul, egyben biztosak lehetnek, nekem mindig Pécs lesz az első mert talán másnak térkép e táj, de én a szeretteimet, s az életemet is Pécsnek köszönhetem.”

A bejegyzésből nekem az jön le, hogy az Összefogás Pécsért Egyesület jövőre is a Fidesszel közös indulást tervez, Kővári Jánosnak azonban vannak egyéni ambíciói a polgármesteri cím kapcsán (persze mindez találgatás, hivatalos bejelentés nincs). De az, hogy ezt a közvélemény-kutatást a teljes jobboldal kívánja-e megvalósítani, vagy csak ők, ez nem derül ki.

Kővári János indulása olyan szempontból nem lenne meglepő, hogy tavaly az országgyűlési választáson elindult és nagyon szoros küzdelemben szenvedett csak vereséget Mellár Tamástól, holott az előzetes közvélemény-kutatások elég egyértelmű ellenzéki győzelmet jósoltak.