Kanász-Nagy Máté, az LMP frakcióvezető-helyettese pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy közérdekű adatigénylést nyújtott be a recski bányavállalkozásra korábban kiszabott 3 millió forintos bírság kapcsán.

A politikus az Országos Bányakapitányság által megküldött vizsgálati dokumentumok alapján elmondta: a nyári hatalmas esőzés során derült ki, hogy a bánya területén található vízvezető árok a leeső nagy mennyiségű csapadékot nem tudja elvezetni, az akadálytalanul a lakóingatlanok felé zúdult. A vizsgálat azt is megállapította, hogy a bányatelken iszonyú pusztítást végeztek, gyakorlatilag a teljes növényzetet eltüntették. A bányászati terep 1-10 méter közötti értékkel került lejjebb az eredeti szinthez képest. „A terület süllyedése már önmagában kockázatos lehet” – mondta.

A bányakapitány azt is megállapította, hogy a kövek ideiglegenes tárolását célzó depót szabálytalanul helyezték el a bánya területén, ami szintén összefügg a kialakult helyzettel. „Mindezek és az egyéb megállapított jogsértések alapján a kiszabott bírság irreálisan alacsony” – mondta Kanász-Nagy. A zöldpárt politikusa ezért levélben fordul Bíró Marcellhez, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának elnökéhez, akitől sokkal szigorúbb eljárást és a kiszabott bírság felülvizsgálatát várja el.

Kitért arra is, Pintér Sándor belügyminisztertől és Rétvári Bence parlamenti államtitkártól személyes találkozót kér, hatszemközt kíván egyeztetni a kormányzati segítségnyújtásról. Emlékeztetett, hogy a kormány ígéretet tett a lakhatás rendezésére és kilátásba helyezett 500 millió forintot. „A helyiek mind a mai napig nem látták ezt az összeget, késlekedik a segítségnyújtás, holott már több hónap telt el” – mutatott rá.