A karácsonyi, szilveszteri foglalásokkal megdőlhet az előző évi forgalom

A Szallas.hu belföldi előfoglalási adatai szerint csaknem azonos a tavalyival a karácsonyi időszak foglaltsági szintje. Így az utolsó pillanatos foglalásokkal megdőlhet az előző évi forgalom. Novemberben lapunk már megírta, hogy decemberben a főváros, EgerSzegedPécs és Hévíz után GyulaDebrecenHajdúszoboszlóZalakaros és Sopron vezetik a legkedveltebb úti célok listáját a decemberben utazók körében. Valamennyi település színes adventi forgataggal, karácsonyi vásárokkal, korcsolyázási lehetőséggel, hütte hangulattal várja a látogatókat. A fürdők, wellness hotelek is népszerűek, illetve a gasztronómiai események is mágnesként vonzzák az érdeklődőket. 

A szállásfoglalási portál legfrissebb, csütörtöki tájékoztatása szerint Budapest, Eger, Hévíz, valamint Gyula, Hajdúszoboszló, Szeged, Zalakaros, Pécs, Siófok, Debrecen a legkeresettebb úti cél karácsonykor.

A hotelek az karácsony ünnep nyertesei


    A hotelek az ünnep nyertesei, a Szallas.hu-s foglalások fele szállodába szól.
    Ebben az időszakban felértékelődik a kényelem, illetve a szállás mellé járó szolgáltatások. A wellness jelentőségét mutatja, hogy a Szallas.hu-n leadott karácsonyi foglalások fele wellness-szálláshelyre szól – ismertette a közleményben Kelemen Lili, a Szallas.hu szóvivője.
    Minden negyedik foglalásnál apartmant választottak az utazók, 13 százalék vendégház, 11 százalék panzió és 1 százalék egyéb szállástípus mellett döntött.
    A portál foglalási adatai szerint az egy főre eső éjszakánkénti átlagos foglalási ár 16 930 forint. A hotelek esetében ez 24 450, apartmanoknál 8980, vendégházaknál 9680, panzióknál pedig 11 540 forint.

További érdekes tartalmakért kattintson a bahir.hu oldalra!

Forrás: mti