A tegnapi nap során megtartotta évértékelő beszédét a Fidesz, melyen Csizmadia Péter frakcióvezető és Hoppál Péter országgyűlési képviselő tartott beszédet.

Csizmadia Péter a tájékoztató során felsorolta a város legnagyobb problémáit. Említést tett arról, hogy a lakosság részéről jogos elvárás lenne a kiszámítható buszmenetrend és nem az utasoknak kell alkalmazkodnia a buszjáratokhoz. Problémaként említette meg továbbá a kertvárosi rendelő kihasználatlanságát, melyen a jövőben változtatni kell, valamint a partneri viszonyok helyreállítását mind kormányzati fronton, mind a helyi civilekkel (a téren a Mecsek táncegyüttes múltbéli helyzetét emelte ki). Továbbá meg kell teremteni a megfelelő finanszírozási lehetőségeket a város tizenhat-milliárdos adósságának a törlesztésére. Emiatt pedig bízik benne, hogy nyáron a pécsiek helyesen döntenek és a „változásra szavaznak”.

A Szabadpécs azt a kérdést tette fel, hogy Csizmadia Péter elvállalná-e a polgármester-jelöltséget és, hogy elképzelhető-e, hogy nem Fidesz tag jelöltet fog indítani a Fidesz Pécsett? Erre Hoppál azt a választ adta, hogy „az, hogy ki lesz a jelölt, az nálunk máshogy történik, mi egy demokratikus közösség vagyunk, ennek rendje van, nálunk nem Gyurcsány Ferenc jelöli ki, hogy Péterffy Attila a polgármester-jelölt, nálunk van, hogy alulról jövő kezdeményezésként a Fidesz közössége a városlakókkal konzultálva jelöltet állít és ennek megvan a dátuma is. Az országos választmányunk februárra tűzte ki…” Azt is elmondta, hogy Csizmadia Péter egy kiváló jelölt lehet, de még számos jelölt van, aki szóba jöhet.